Miskolc története 5/2. 1918-1949-ig (Miskolc, 2007)

KULTÚRA ÉS MŰVELŐDÉSTÖRTÉNET

A színházi sajtó Szórnunk kell még a színházi sajtóról, a színházi kritikáról. An­nál is inkább, mert monográfiánk utóbbi (IV/2.) kötetében, sem Zimonyi Zoltán gondos sajtótörténeti tanulmányában nem került írásba a színházi jelenlétnek ez a publikált formája. 624 A napilapok színházi rovataiban megjelent előzetesek, hirdeté­sek és reklámok leginkább a művészberkek „intimpistáitói" szol­gáltak fülcsiklandó hírekkel és kulisszák közti, illetve magánéleti pletykákkal a műkedvelő közönségnek. Ebben az 1898-ban indult Színház (Miskolc, 1898.) adott példát (és mintát). Ezt követte a Színházi lapok c. napilap (1905. október 14.-1907. október 15.) Alba, alias Fehér Ödön szerkesztésében, amit 1909. január 2-től Földes Gusztáv, majd öccse, Lajos vesz át és szerkeszt kisebb­nagyobb szünetekkel 1930-ig. 625 1916. október 14-től 1917. május 5-ig él egy „színházi és művé­szeti hetilap" Faragó Sándor szerkesztésében. 626 Színház, Mozi, Művészet címmel 1933. november 29-én indul egy havilap, melyet Fehér József szerkeszt és „tulajdonol", s amely 1937. november 29-étől ugyancsak Fehér szerkesztésében Miskolci Színház Mozi Művészet címen 1938. február 29-ig „tartja ma­gát". 627 Miskolci Színházi Kurír címen fut egy „lapocska" (1930. október 28.-1934. június 22.) amelyet Fazekas György és Révész Jenő, 1938­ban pedig Kóródi Béla és Kőrakó Béla szerkesztenek, ez azonban csak „afféle színházi hetilapocska, amolyan műsorlapféle" volt, amely alig ért meg öt számot, mert a kiadó nyomdász („Steiner bácsi") „b" betűhiányos szedőgépén halt el. 628 E lapokban a műsoron következő színművek, operettek „me­séi", tartalmi ismertetői (szinopszisai), a vezető színészek vallomá­sai s az előadásokkal kapcsolatos reflexióik szerepeltek. Folyt a la­624 Miskolcon 16 színházi és moziújság megjelenéséről vannak adataink. Egy-egy lapkiadási vállalkozás azonban nagyon rövid életű volt. Részletesen ld. THURZÓ NAGY L. 1965. II/c. köt. 204-218. p. 625 FÜLÖP A. 1964. 129. p. 626 Az idénylapnak „A Színház" volt a neve. Vö. FÜLÖP A. 1964. 129. p. 627 FÜLÖP A. 1964.129. p. «s FÜLÖP A. 1964. 130. p.

Next

/
Thumbnails
Contents