Miskolc története 5/2. 1918-1949-ig (Miskolc, 2007)

KULTÚRA ÉS MŰVELŐDÉSTÖRTÉNET

(Zeneiskola) Az első világháború kitörésekor a városi Zeneis­kola erős, virágzó intézmény volt. Országos hírét nagyszerű igaz­gatói alapozták meg. 1907-ig Lányi Ernő zeneszerző, majd 1909-től Szent-Gály Gyula kóruskarnagy és komponista volt az igazgató 1919 végéig. 386 Szent-Gály halála után az új igazgató kinevezése nem ment zökkenőmentesen. A beosztásra pályázó Koller Ferencet inkább politikusnak, mintsem szakembernek tekintették, és az értelmiségiek jelentős csoportja nem tartotta volna megválasztását a város kulturális életére nézve üdvösnek: „úgy vélekedünk, hogy ezt a mértéket (az igazgatóval szemben támasztott szakmai­művészeti színvonalat - VL.) ő nem üti meg. Már pedig ezt a mér­téket követeli a közérdek, mely Miskolc fejlődéséhez fűződik és amely elől minden magánérdeknek és személyes ambícióinak hát­térbe kell szorulnia." Az előbbi indokok alapján tiltakoztak a kine­vezés ellen Pazar István és Balogh Bertalan is, a Zenedei Felügyelő Bizottság tagjai. 387 Mindezek ellenére 1920. június 20-án a városi törvényhatóság Kollert iskolaigazgatóvá nevezte ki. 388 (Az ellene megfogalmazott vélemények politikai jellegűek voltak, hiszen a Tanácsköztársaság idején visszafogottan exponálta magát. Hogy ez mennyire így volt, kitűnik a monográfia korábbi, a városi szel­lemi elitet bemutató és tárgyaló fejezetrészéből.) Az új igazgató a zenei képességek tekintetében nem állta a ver­senyt kitűnő művésztanáraival. Azt azonban kortársai sem vitat­ták, hogy szervezőkészségben, a lehetőségek felmérésében és a kitűzött cél elérésében senki sem vehette fel vele a versenyt. Koller igazgatóságának első két évében a növendékek száma szinte a duplájára emelkedett a háború előtti évekhez képest. (1920-1921: 600 fő, 1921-1922: 650 fő.) 389 Az iskola 25 éves fennállásának jubileumához közeledett, ami­kor Hodobay Sándor polgármestersége alatt felvetődött az új épü­let létesítésének gondolata. 1925-ben a Városi Mérnöki Hivatal már 336 VARGÁNÉ ZALÁN 1.1980.159. p. 337 A Színpad-Színházi, művészeti, zenei, társadalmi és közgazdasági hetilap, Miskolc, 1919. II. évf. 2. sz. 1919.1.18-25. p. 388 B.-A.-Z. m. Lt. 1903/a. 19.333/1920. 389 VARGÁNÉ ZALÁN I. 1980. 159. 161. p. A miskolczi államilag segélyezett zeneiskola évkönyve 20-26. évf. HOM. HTD. Ltsz. 85.1.2.

Next

/
Thumbnails
Contents