Miskolc története 5/2. 1918-1949-ig (Miskolc, 2007)

KULTÚRA ÉS MŰVELŐDÉSTÖRTÉNET

le után csakhamar segédtisztek lehettek. A honvédség is jó el­helyezkedési lehetőséget kínált, mivel a tiszthelyettesi beosztáshoz megkövetelték legalább a 4 polgárit. A leánytanulók irodai beosz­tásokba kerültek, iktatók, adminisztrátorok, nyilvántartók lettek. Az 1940-1941-es tanévre már másfélszeresére növekedett a mis­kolci polgári iskolában tanulók száma 1927-1928-hoz képest. Szá­muk 2200-2300 között mozgott, ami hallatlan megterhelést jelentett az intézmények számára, mert változatlan feltételek között alig növekvő tanári létszámmal kellett biztosítani a képzést. Nem vé­letlen, hogy az 1930-as évek végén a vidéki városokban is sorra alakultak meg a polgári iskolák. 367 1944 végén, a harcok elmúltát követően a polgári iskolákban csak nagyon lassan kezdődött el a tanítás. A miskolci I. és II. szá­mú polgári iskolákban szó sem lehetett a tanításról, mert az egyik­ben hadikórházat, a másikban pedig menekültszállást rendeztek be. A városi polgári leányiskolát áttelepítették az érseki leányneve­lő intézetbe, és itt 1945. október 3-án elkezdődött az oktatás. 368 Az izraelita polgári iskolák diákjainak és tanárainak túlnyomó része mártírhalált halt, így ezek az intézmények végérvényesen meg­szűntek. 1945-ben már ismertté váltak a 8 osztályos elemi iskolák kialakításával kapcsolatos elképzelések, amelyek a polgári iskolák 4 osztályára is építettek. Ennek ellenére a tanítás megkezdése után a diákok visszatértek a megnyílt iskoláikba és viszonylag sokan iratkoztak be a polgári elemik I. osztályába is. Az 1945-1946-os tanévet 2 miskolci polgári iskolában kezdték el. A II. számú polgá­ri iskolában 8 osztály indult 346 fős létszámmal. A tanári kar az igazgatóval együtt 14 fős volt. A polgári leányiskolába 762 tanuló iratkozott be és 13 tanteremben 19 tanár oktatott. 369 Szakiskolák (Miskolc város női ipariskolája) Az 1879-ben „Borsod-mis­kolci Nőipari Tanműhely" néven alapított szakiskola 3 évfolyamos volt és az itt folyó oktatás alapvető célkitűzéseként a férfi és női 367 LEHOCZKY A. 1970.155. p. 368 HOM. HTD. Ltsz.: 82.122.1.10. 369 HOM. HTD. Ltsz.: 82.122.1.22.

Next

/
Thumbnails
Contents