Miskolc története 5/2. 1918-1949-ig (Miskolc, 2007)

KULTÚRA ÉS MŰVELŐDÉSTÖRTÉNET

létnek volt egy üdülője is Tapolcán, melynek működtetését rész­ben szintén kulüirdélutánok szervezéséből finanszírozták, mely­hez a város is hozzájárult. 29 A leányegylet számára igazi elismerés volt, amikor 1935. június 28. - július 2. között Miskolcon rendezték a Magyar Keresztyén Leányegyesületek Nemzeti Szövetsége or­szágos konferenciáját. Nagy Józsefné elnök asszony ez alkalommal így határozta meg egyesületük küldetését: „a felnövő ifjú generációt magasabb ideálok ismeretére vezetik és szolgálatába állítják." 30 Különleges helyet foglalt el a város egyházi, társadalmi életében a Református Női Filléregylet, mely egy méltatójának jogos megál­lapítása szerint „az egyház szegényügyének világi intézését" vé­gezte. 31 A filléregylet református szegény gyermekek nevelésével, taníttatásával foglalkozott, híressé vált árvaházát az 1930-as évek­ben kibővítették, így 17 árva vagy félárva kislány nyert ott elhe­lyezést és tanítást. A fennállásának nyolcvanadik évét díszközgyű­léssel ünneplő egyesület elnöke, Somogyiné Evva Anna joggal állapította meg, hogy egyesületük „örömkönnyeket varázsolt az ajándékozást, örömet nem ismerő gyermekszemekbe." 32 A fillér­egylet továbbá számos jótékony célú bált rendezett, melyen rend­szerint a város elitje vett részt, társadalmi elismerést kölcsönözve az egyesületnek. A sokféle egyesülettel kapcsolatban nemegyszer felmerültek a különféle fúziók lehetőségei, elsősorban a filléregy­lettel és a nőegylettel kapcsolatban, 33 de ezekre végül nem került sor. Számos egyéb szervezet is a Kálvin Szövetségen belül fejtette ki munkásságát, például volt a szövetségnek egy 70 fő körüli „Mé­liusz" cserkészcsapata, 34 a szakmai érdeklődés jeleként létrehoztak egy külön Kálvin Sakk-kört stb. Figyelemreméltó továbbá a szin­tén 1926-ban alakult Református Keresztyén Ifjúsági Egyesület, va­29 Ld. pl. B.-A.-Z. m. Lt. IV. B. 1906. 40351/1926. sz. 30 B.-A.-Z. m. Lt. IV. 1906. 8145/1935. sz. Az egyesületről ld. még részletesen: BAR­CZA J-né. 1993. 3Í Ld. röviden: SZEGŐFI A. 1997.241. p.; Magyar Jövő, 1926. 298. sz. 3. p. 32 B.-A.-Z. m. Lt. IV. 1906. 1183/1937. A Filléregylet gazdálkodására ld. még: 4945/ 1942. 33 Határozott követelés formájában pl.: Czinyéry Barna: Sürgős feladataink. In: Re­formátus Egyházi Értesítő, 1929. április 1. 6-7. p. stb. 34 Református Egyházi Értesítő, 1932. június 15.11-13. p.

Next

/
Thumbnails
Contents