Miskolc története 5/2. 1918-1949-ig (Miskolc, 2007)

NÉPESSÉG ÉS TÁRSADALOM

A tanácsi nyilvántartás szerint 1946. november 5-én egyedül a diósgyőri Levente Egyesületet kellett feloszlatni, más ilyen egyesü­let működéséről nincsen mdomásunk. A Miskolci Levente Egye­sületet az Ideiglenes Nemzeti Kormány 1945 februárjában a meg­szüntetendő politikai szervezetek közé helyezte. 1946-tól van tudomásunk a „népi demokratikus ifjúsági egyesü­letek" megalakulásáról. Közülük néhány élete, története rövidre sikeredett. A Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség Borsod me­gyei szervezetét 1947-ben jegyezték be, de 1948-ban már meg is szűnt. Az egyesületi nyilvántartásból 1949-ben törölték, iratanya­gát a szervezet budapesti központjába szállították. Tagsága (amely­nek nagyságára, számszerűségére vonatkozó adatokat nem isme­rünk) átigazolt a SZIT-be (Szakszervezeti Ifjúmunkás és Tanonc­mozgalom), illetve a MINSZ-be (Magyar Ifjúság Népi Szövetsége). A Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség miskolci szervezete a Deák (ma Déryné) u. 5. sz. épületben talált otthonra, s 1948-ban át­alakult SZIT-té. A Demokratikus Ifjúsági Szövetségnek önálló szervezete volt Diósgyőrben, Diósgyőr-Vasgyárban, Újdiósgyőr­ben, Hejőcsabán, Martintelepen, Perecesen és Miskolctapolcán. A szövetségnek a Diósgyőri Üveggyárban önálló szervezetet hoztak létre. A Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség Testedző Egyesüle­te 1946-1949 között működött Diósgyőrben. A Magyar Egyetemisták és Főiskolások Egységes Szervezetének (MEFESZ a rövidítése) volt Műegyetemi Csoportja, amely a ME­FESZ jogász köréből szerveződött 1948 körül, de 1951-ben már tö­rölték a BM nyilvántartásából. Miskolcon további kutatásokat igényel a Népi Kollégiumok Or­szágos Szövetsége (NÉKOSZ) városi kollégiumai történetének megírása. A NÉKOSZ Karács Teréz Kollégiuma a Népkert melletti Farkas K. u. 2. szám alatt működött. Az egyesület elnöke Zalán Irén volt. 206 A népi kollégium a szó hagyományos értelmében nem sorolható az egyesületek közé. 1947-1950 között működött, a Bel­ügyminisztérium ekkor törölte nyilvántartásából. Indokként a kö­206 Varga Gáborné Zalán Irén az országgyűlés alelnöke az 1970-es években, a me­gyei tanács elnökhelyettese, gyakran publikáló műveló'dés- és zenetörténész.

Next

/
Thumbnails
Contents