Miskolc története 5/2. 1918-1949-ig (Miskolc, 2007)

NÉPESSÉG ÉS TÁRSADALOM

ismeretes. A háború után a kör nem folytatta működését, azok kö­zé tartozott, amelyekről a polgármester negatívan nyilatkozott. 1946-ban így javasolták megszüntetését, amelyet 1948-ban a bel­ügyminiszter jóváhagyott. Jogutódja nem maradt, hiszen az Ipar­testületet Miskolchoz csatolták. 175 Diósgyőrben az Iparosok és Ke­reskedők köre alakult át Iparos Körré. Alapító okiratát 1937-ben keltezték, 1941-ben megújították. A kör tehetős volt, hiszen az Er­zsébet királyné úton székházzal, komoly könyvtárral, s borospin­cével is rendelkeztek. Vélhetően az új társadalmi rendszerhez kí­vántak alkalmazkodni, amikor 1949-ben módosították alapszabá­lyukat. S bár ez megtörtént, a Diósgyőri Iparos Kört a belügymi­niszter még ugyanebben az évben feloszlatta. 176 A Miskolci Iparos Kör 1904-ben alakult, s alapszabályukat 1930­ban megújították. A Kossuth u. 11. szám alatt az Ipartestület Szék­háza adott helyet működésüknek, az egyesület Duvalovszky Mi­hályt, majd 1949-től a nyomdász Fekete Pált nevezte és jelezte el­nökeként. Tagságuk az iparosok számához viszonyítva arányosan változott 700-2000 fő között. Az egyesület szabályszerűen műkö­dött, a gazdaság szerkezetének átalakítása miatt azonban 1949-ben mégis feloszlatták. 177 Az egyesületről fénykorában feljegyezték, hogy „a társas egyesületeknél megkívánt szellemi, erkölcsi és anyagi eszközökkel mindig" rendelkezve, kezdettől fogva egyik legjelentősebb kulturális intézménye volt Miskolcnak. Könyvtára több ezer kötetes volt, amely a feloszlatás után elkallódott. 178 A kaszinói társaskörök jellegzetes példái voltak Miskolcon az 1833-ban alakult Nemzeti Kaszinó, amelyből 1837-ben vált ki a Polgári Egylet. Ez utóbbi pecsétnyomóján olvasható a „Miskolczi Polgári Casinó Egyesület, alakult 1837" felirat. XIX. századi alapí­tására tekintettel alapszabályukat többször módosították. Ilyenre került sor 1929-ben, 1932-ben és 1938-ban. 1937-ben Porcs Kálmán tanár és Szűcs Sándor városi mérnök irányításával megünnepelték fennállásuk centenáriumát a Rákóczi u. 12. szám alatti székházuk­ban. 1943-ban még itt működtek, s egy adat szerint 1945-ben be­!" B.-A.-Z. m. Lt. XXIII. 107/a. 8. d. 176 B.-A.-Z. m. Lt. XXIII. 107/a. 8. d. 177 B.-A.-Z. m. Lt. XXIII. 107/a. 8. d. 178 HALMAY B. - LESZIH A. szerk. 1929. 326-327. p.

Next

/
Thumbnails
Contents