Miskolc története 5/1. 1918-1949-ig (Miskolc, 2007)

VÁROSPOLITIKA, KÖZTÖRTÉNET

aki később a nemzetközi visszhangot is kiváltott frankhamisítási botrányba keveredett (1925. december). A belső kerületben Szent­páli ellenfele a Vázsonyi-féle demokratapárti programmal fellépő Huska Vilmos (1881-1945) volt, aki ekkor a miskolci Ipartestület elnöki tisztét is betöltötte. Programjában az iparosok és kereske­dők érdekeit képviselte, programja középpontjában a mozgási sza­badság és a lakásépítési program meghirdetése állt. Nem véletlen, hogy az első fordulóban több szavazatot kapott, mint a kormány­párt támogatását élvező polgármester. Huska támogatására még Apponyi Albert is Miskolcra utazott, de a második fordulóban 83 szavazati többséggel Szentpáli győzött. A külső kerületben a szo­ciáldemokraták programjával Reisinger Ferenc elsöprő győzelmet aratott. A választást megelőző beszédében élesen elítélte a nume­rus clausust, az internáló táborok meglétét, követelte a rendtör­vényt, a munkásbiztosító autonómiáját s a mielőbbi földrefor­mot. 104 Miskolcnak tehát egy ellenzéki és egy kormánypárti képvi­selője lett a következő négyéves ciklusra. Szentpáli 1924-ben bekö­vetkezett halála ígéretes karriernek vetett véget, egyben időszaki országgyűlési képviselőválasztásra adott lehetőséget. 105 1924-től a város belső kerületében a Nemzeti Demokrata Párt képviselőjét, Huska Vilmost választották meg. A párt a baloldali ellenzéki pártok között a liberális mentalitást és gondolkodást kép­viselte. Miskolc a párt egyik vidéki bázisának számított. Ez össze­függött a dualizmusba nyúló előzményekkel, másrészt azzal, hogy a pártot erős szálak kötötték a kereskedelmi tőkéhez, s így érdemben tudta képviselni a kisiparosok és kiskereskedők érdeke­it. Azokét, akiknek a száma Miskolc belvárosában döntő jelentősé­gű volt. 106 Az 1926-ös országgyűlési választások Az 1926-os választásokon Miskolcon a főispán Borbély-Maczky Emil lett a képviselő. Ő a Magyar Nemzeti Függetlenségi (Fajvédő) Pártot reprezentálta, amely az országgyűlésben a jobboldali ellen­104 THURZÓ NAGY L. 1965. XV. köt. (1922-1924) 21-26. p. los DOBROSSY I.-KAPUS1 K. 2003. 40-95. p. 106 BOROS ZS. 1999. 206. p.

Next

/
Thumbnails
Contents