Miskolc története 5/1. 1918-1949-ig (Miskolc, 2007)

A VÁROS GAZDASÁGI ÉLETE

iparban a képesítési rendszer szigorításával igyekeztek harcolni ellenük, míg a kereskedelemben mindig is kilátástalan maradt a harc. (Falu és város közötti árucsere, háziipari termékek cseréje, háborús állapot kilátástalansága, munkanélküliség, alacsony nyugdíj: mind-mind oka és egyben indoka is volt mindkettőnek.) A miskolci ipartestület 1925. évi jelentésében olvassuk, hogy „a céhek fegyelmének legfőbb energiaforrása az a felső gond volt, hogy a tisztes ipart avatatlanok, kontárok ne gyakorolhassák. A mai ipartörvény módot ad a kereskedőnek arra, hogy az ipari munkát felvállalják, csupán annyit köt ki, hogy a felvállalt munkát szakképzett iparosokkal végeztessék el. Ennek örve alatt a cipőkereskedők mérték utáni mimkát vállalnak, a posztókereskedők ruharendeléseket vesznek fel, de legtöbbször nem önálló iparossal, hanem kontárral végeztetik el a munkát. A divatkereskedők női kalap és szűcsáruk készíttetésére és árusítására rendezkedtek be. A kézműiparnak ezért fontos érdeke elütni a kalózkodó közvetítő kereskedelmet attól a lehetőségtől, hogy a legális iparnak nyers konkurenciát okozzon."

240 A szakipar mellett a kontár ipar jelenléte, vagy erősödése öszszekapcsolódott az első és a második világháború utáni gazdasági helyzettel, ezért szociális problémaként is kezelték. Erre utal az ipartestület 1946. évi jelentése, amely már a „hagyományos kontár" mellett „állami és községi kontárkodásáról is szól. A tényleges igények kielégítésében a jogosulatlan iparűzők főleg a bőr- és ruházati iparban érvényesülnek. (A kereskedelem őket segíti a hiánycikkekkel és alapanyagokkal, mert olcsó mimkaerőt jelentenek, olcsóbban dolgoznak.) Az „állami" vagy „községi" szintre emelt kontárkodáson azt érti az ipartestületi elnök, hogy a vasút, a posta vagy a rendőrség házi üzemeket tart fenn kormányhatósági engedély nélkül, mert ezek olcsóbbak, ugyanakkor a kézműiparosok munkához jutási esélyeit leszűkíti. Az anyagellátási gondok 1946ban éppúgy felvetették a kisipar szövetkezetesítését, mint az 1920as évek elején. Az 1946 végi, 1947 eleji valós helyzetre világít rá az elnöki beszámoló alábbi része: „szerény keretek között megindult a kisipari anyagellátás a cipész, a szíjgyártó és a bőröndös ipar ré240 KOVÁCS L. 1926. 27-28. p.