Miskolc története 5/1. 1918-1949-ig (Miskolc, 2007)

A VÁROS GAZDASÁGI ÉLETE

alakult ki a szállodák mellett, a Fazekas utcai Pénzügyigazgatóság előtt, a Szemere utcán a MÁV-üzletvezetőség előtt, a Deák (ma: Déryné) utcán, a Búza téri Vásárcsarnok és a Népkerti Vigadó előtt. 1926-ban 35 taxi és 15 lófogatú bérkocsi, 1927-ben 50 taxi, 1929-ben 80 taxi üzemelt, illetve ennyien gondoltak megélni ebből az új iparágból. 132 1931-ben már érdekvédelmi szervezetet hoztak létre, mert a szabályrendelet hiába maximálta 40-ben a forgalom­hoz szükséges taxik és taxisok számát, létszámuk már a dupláját is elérte. így jött létre, s működött a háború végéig a Miskolc és Kör­nyéke Autótaxi és Bérautó Tulajdonosok Egyesülete. 133 Az 1920-as évek végétől, az 1930-as évek elejétől éles harc ala­kult ki a Villamos Társaság, az Autóbusz Vállalat Rt. és az Autóta­xi Egyesület között. A sokféle jármű elsősorban a főutcát vette igénybe, ezért egymásután jelentek meg az új közlekedési szabá­lyok. 1928-tól „autók és egyéb járművek a Rákóczi-utcáról a Sötét­kapun keresztül nem hajthattak a Széchenyi utcára." Ugyanezzel az intézkedéssel száműzték a motorkerékpárokat és a kerékpáro­kat is a főutcáról. A közlekedés egészét napjainkig megváltoztatta 1941. július 6-a, amikor Magyarországon, így Miskolcon is áttértek a jobboldali közlekedésre. Ezt követően vetődött fel a villamossínek középre helyezése, s ha már ez megtörténik, a kettős vágányú közlekedés megteremtése. 134 A hírközlés hagyományos és új módjai, intézményei (posta, telefon, rádió) Az 1919-1949 közötti évtizedek hírközlését, információközve­títését a telefon, a posta és 1928-tól a rádió jelentette a napi sajtó és nyomdatermékek mellett. Miskolcon az országban az elsők között, 132 B.-A.-Z. m. Lt. IV. 1906. 9497/1929. 133 B.-A.-Z. m. Lt. IV. 1925. 464/1931. 134 1951-1952 között épült ki a Tiszai pályaudvar és a diósgyőri főtér között a kettős vágányú villamos, majd ennek folytatása a mai végállomásig 1963-ban. Már korszakunkon túlnyúlik a közlekedésnek egy sajátosan miskolci útja és kelléke, az 1951-ben megépített, s 2 évtizeden keresztül 5 300-5 500 ember munkába közlekedését biztosító kerékpárút a Tiszai pályaudvar és a diósgyőri kohászat és gépgyár között. Vö. DOBROSSY I. 1995. 220-222. p.

Next

/
Thumbnails
Contents