Miskolc története 5/1. 1918-1949-ig (Miskolc, 2007)

VÁROSPOLITIKA, KÖZTÖRTÉNET

két újabb szerelvénybe 6797 embert zsúfoltak. Az ún. II. hadműve­leti zónába tartozó VII. csendőrkerületbó'l Borsod megye és Mis­kolc területéről 15 464 embert szállítottak az auschwitzi haláltá­borba. A nagyszámú holttá nyilvánítási dokumentumon minden esetben a halál dátumául 1944. július 15. szerepel, helyeként pedig Auschwitz van feltüntetve. 445 (Miskolcon az Arany János utcai get­tó egyik utódépítményének falán tábla emlékeztet a Miskolcról el­hurcolt 14 ezer áldozatra. Ennek oka az, hogy 1945 májusában Miskolc város közgyűlése határozatban rögzítette, hogy „a mint­egy 13 000 izr. vallású miskolci polgár emlékét jegyzőkönyvben örökítik meg." 446 A tábla elhelyezésekor, 1984-ben ehhez a szám­hoz hozzáadták a Nagy-Miskolcot alkotó településekről elhurcol­tak számát is.) Az elhurcolt zsidóság ingó és ingatlan javainak lefoglalásáról, összeírásáról szintén rendeletek sora szólt. A gettósítás előtt 1972 lakásról írt a sajtó, valamint 800-nál több üzletről és műhelyről. 447 Három hónap elteltével a miskolci árvaszék elnöke száz gondno­kot jelölt ki a kb. 1300 elhagyott zsidó lakás kezelésére. „Első fel­adatuk a zsidóvagyon felkutatása, a másik az, hogy lakbérügyek­ben és minden lakásügyi kérdésekben a lakók rendelkezésére áll­janak" - olvassuk a helyi lapban, amely a „nagy érdeklődésre te­kintettel" közzétette a gondnokok listáját. 448 Ez a kijelölés a városi tisztviselők közfeladata volt, amelynek ellátásáról tömegesen mondtak le. Ezért volt szükség Gálffy Imre polgármester alábbi határozatára: „Tudatában vagyok annak, hogy a városi közigazga­tási tisztviselők a mai rendkívül súlyos viszonyok között nagyon felelősségteljes és komoly munkát végeznek, de ez a körülmény nem elegendő ok arra, hogy a gazdátlanul maradt és ma már nem­zeti vagyon jellegével bíró ingatlan vagyonok kezelése alól elfog­laltságukra való hivatkozással lemondjanak. ... Mindazok a tiszt­viselők pedig, akik gondnokságukról lemondottak, de felmentést 445 B.-A.-Z. m. Lt. XXI. 505-83. a. 5163/1950. «6 B.-A.-Z. m. Lt. XXI. 502/a. 65/1945. 447 Magyar Élet, 1944. május 7. 448 Magyar Élet, 1944. augusztus 2.

Next

/
Thumbnails
Contents