Miskolc története 5/1. 1918-1949-ig (Miskolc, 2007)

VÁROSPOLITIKA, KÖZTÖRTÉNET

Az esztelen, koncepciózus náci népirtást a háború végén felvál­totta a vesztes népek kollektív bűnösségének elve, mely újabb em­bercsoportokat hozott lehetetlen helyzetbe. A Vörös Hadsereg ille­tékes parancsnokságai 1945 januárjától biztonsági okokra hivat­kozva elrendelték a németek, a német nevűek összeírását, ellenőr­zését. Mindez azt a célt szolgálta, hogy egyrészt kiemeljék közülük azt a szükséges munkaerőt, akit „málenkij robotra" visznek, más­részt előkészítsék a későbbi kitelepítésüket Németországba. Ennek értelmében Bónis Bertalan alispán a szovjet hatóságok utasítására 1945. január 19-én kelt levelében előírta a főszolgabíróknak és a jegyzőknek, hogy a legsúlyosabb, esetleg halálbüntetés terhe alatt is közölje, éspedig a nőkre vonatkozólag 18-30 éves korig, férfiakat illetőleg 17-45-ig, hogy a legutolsó nyilvántartás alkalmával kik vallották magukat német anyanyelvűnek, kik változtatták vissza magyarosított nevüket németre, kik vallják magukat kifejezetten németnek és kikről tudott tény, hogy németek vagy németnek vall­ják magukat és kiknek van német vagy német hangzású nevük. 275 Ennek alapján a megyében és Diósgyőrben, Miskolcon összeír­ták a jegyzők a német származásúakat, nevűeket, mely listák alap­ján a szovjet katonai hatóságok a magyar rendfenntartó szervekkel karöltve hamarosan összegyűjtötték azokat a személyeket, akiket jóvátételi munkára vittek a Szovjetunióba. Az összeírás válogatás nélkül minden német nevűre vonatkozott, függetlenül attól, hogy milyen volt a politikai múltja, meggyőződése. Legtöbbjük, elsősor­ban Diósgyőrben azoknak a német szakmunkásoknak volt a le­származottja, kik a vaskohászat fellendülésekor, a XVIII-XIX. szá­zadban telepedtek le Miskolcon. Sokan már nem is tudtak néme­tül, teljesen asszimilálódtak, már régen magyarnak vallották ma­gukat. 1945. január 23-24-én a MOKAN fegyveres emberei szedték össze az éjszakai órákban azokat a nőket és férfiakat, akiket a szov­jet hatóságok a listák alapján kértek. Mintegy négyszáz embert gyűjtöttek össze a diósgyőri moziba, ahol a szovjetek közölték ve­275 B.-A.-Z. m. Lt. XXI-101/a 11/1945.

Next

/
Thumbnails
Contents