Miskolc története 5/1. 1918-1949-ig (Miskolc, 2007)

VÁROSPOLITIKA, KÖZTÖRTÉNET

akadályozták a szállítást, a miskolci főposta dolgozói pedig a távbeszélőközpont felrobbantását akadályozták meg. 260 1944. november 9-én megkezdődött a város hadműveleti kiürí­tése. A miskolci rendőrkapitányságot Losoncra, majd Balassagyar­matra irányították. A MÁV miskolci üzletvezetősége Losoncra, Koszterecbe, majd Schwartzenauba költözött. 261 November 10-én Pünkösti főispán utasítására a miskolci házak falain megjelentek az ismert nyilas jelszavak; „A nemzet szolgálatában csak meghalni lehet, de elfáradni soha!", „Inkább hős egy pillanatig, mint rab­szolga egy életen át!" 262 A plakátok felszólították a lakosságot a menekülésre. A szállítóeszközöket azonban teljesen igénybe vette a magyar és a német hadsereg, sokan így is - gyalog vagy szekéren elindultak nyugat felé. A lakosság túlnyomó része azonban nem mozdult, a parancs ellenére a városban maradt. „Miskolc akkori­ban valóságos földalatti város volt. A lakosság túlnyomó része a pincékbe húzódott. Az utolsó hetek rengeteg szenvedést hoztak." A hatóságok nem tudtak érvényt szerezni a lakosság elszállítá­sának, engedélyt adtak a helyben maradásra. A főispáni, alispáni, polgármesteri hivatalok beszüntették működésüket. 263 A német katonai parancsnokság kifogásolta, hogy a város vezetői idő előtt hagyták el a várost, és a belügyminisztérirrm útján intézkedtek, hogy a magyar csapatparancsnokság vegye át a város vezetését. 1944. november 27-én a csendőrség 50-60 tagját visszairányították Mis­kolcra. December 2-án egy csendőr alezredest küldtek vissza a szö­kött katonák összeszedésére. Arra a hírre, hogy a németek az éj­szaka folyamán Putnok irányába elhagyták a várost, ez az osztag is elmenekült. Az általuk elfogott 110 embert a rendőrség engedte el. A nyilasok rabolva, gyilkolva hagyták el a várost, kifosztották az üzleteket, a raktárakat. A különböző okkal letartóztatott foglya­ikat teherautóra rakták és a Bükkben, Létrástetőn, Szendéteken, a Bika réten kivégezték őket. Szentléleken 97 embert végeztek ki, Arnót határában 5 nurnkaszolgálatost lőttek le, de tömegsírt talál­tak a Bábonyi bércen, a Kőporoson is. Görömböly határában talál­260 B.-A.-Z. m. Lt. XXXIII. 5/2. 26. 261 Felvidéki Népszava, 1945. május 30. 262 Magyar Élet, 1944. november 11. 263 Miskolci Hírlap, 1945. május 31.

Next

/
Thumbnails
Contents