Miskolc története IV/2. 1848-1918-ig (Miskolc, 2003)

KULTÚRA ÉS MŰVELŐDÉSTÖRTÉNET

nokává, a temetési és jubileumi orációk rutinos mesterévé vált.

394 Aligha túloz tehát Miklós Róbert, amikor kijelenti: „Alig van irodalmunknak még egy költője, aki annyi ünnepi ódát, emlékbeszédet, köszöntőt írt volna - többnyire az Akadémia és a Kisfaludy-Társaság megbízásából - mint Lévay. [...] mindenkit eltemetett, akinek csak valamiféle köze volt hét évtizedes költői pályájához."

395 Lévay tehát életének utolsó évtizedeiben azt tartotta legfontosabb feladatának, hogy méltó emléket állítson egykori íróbarátainak, pályatársainak, és ilyen irányú szerepvállalásai messze túlmutatnak a szokványos kegyeleti kötelezettségeken. Minden bizonnyal Lévay tekinthető az Arany-, a Tompa- és a Szemere-kultusz egyik megalapozójának. Az ünnepi alkalmakra szánt (és a Lévay-életmű talán legértékesebb részét képező, olykor szónoki mestermunkáknak tekinthető) emlékbeszédei és emlékódái megbízhatóan teljesítik alapfeladatukat: megújítják és áthagyományózzák a literátor-hazafi emlékezetét, és hozzájárulnak az ünneplő közösség önazonosságának megerősítéséhez. 394 Erdélyi János indítványához kapcsolódva Lévay kezdeményezte például Kazinczy Ferenc születése századik évfordulójának méltó megünneplését. Az 1859. évi miskolci centenáriumi megemlékezés az ő Vezérhang című ódájával vette kezdetét. Még ugyanebben az évben a Széchenyi István halála alkalmából rendezett miskolci gyászünnepélyen emlékbeszédben tisztelgett „nemzetünk legnagyobb és leghűbb fia" előtt. 1865-ben Kazinczy Gábort, 1869-ben Tompa Mihályt búcsúztatta emlékbeszéddel a Kisfaludy Társaság gyászülésein. 1870-ben Szemere Bertalan emlékét újította fel „Borsodvármegye tanácstermében a dicsőült honfi arczképének ünnepélyes leleplezése alkalmával" (LÉVAY J. 1870. 7. p.), 1877-ben Deák Ferenc arcképének miskolci felavatási ünnepélyén szónokolt. 1883-ban a Kisfaludy Társaság közülésén olvasta fel Arany János emlékezete cűnű ódáját, 1885-ben pedig a nagyszalontai Arany-emlékszoba megnyitását ünnepelte emlékbeszéddel a Társaság képviseletében. A Kisfaludy Társaság megbízását teljesítette Kölcsey sírjánál című ódájával és emlékbeszédével az 1890. évi csekei, valamint Tompa sírjánál című ódájával az 1893. évi hanvai megemlékezéseken is. 1894-ben ugyancsak a Társaság nevében leplezte le Erdélyi János emléklapja című ódájával és emlékbeszédével a költő-tudós nagykaposi emléktábláját. 1896-ban Sárospatakon - a Társaság és az Akadémia képviseletében - Tompa Mihály szobrának felavatási ünnepélyén szónokolt. 1898-ban két akadémia felkérést is teljesített: Nagyszalontán Az Arany-szoba című ódával emlékezett a nagy költőbarátra, Szekszárdon pedig orációval emelte a Garay-szobor avatási ceremóniájának fényét. 1902-ben Rimaszombatban Holló Barnabás Tompa-szobrának leleplezése alkalmából szavalta el Tompa szobránál rímű ódáját, 1906-ban a miskolci Szemere-szobor avatásán szerepelt Szemere Bertalan szobránál című ünnepi költeményével. Még ugyanebben az évben a Toldy-centenáriumot köszöntötte Toldy Ferencz emlékezete születése századik évfordulója után az Akadémián című ódájával, majd ugyancsak az Akadémia nevében beszédet mondott Egressy Gábor lászlófalai emléktáblájának 1908. évi leleplezési ünnepségén. 1917ben két egykori költőbarátjának centenáriumát is ódával köszöntötte: Arany bölcsője című emlékverse a Kisfaludy Társaságban hangzott el, Rimaszombat pedig a Tompa emléke című költeménnyel ünnepelt. í9S MIKLÓS R. 1978. 40. p.