Miskolc története IV/2. 1848-1918-ig (Miskolc, 2003)
KULTÚRA ÉS MŰVELŐDÉSTÖRTÉNET
féhez." 350 Ezek az állítások ugyan szervesen illeszkednek a konstrukcióba, ám a lokális nézőponton túl már nehezen lennének igazolhatók. Úgy tűnik fel, Csorba Zoltán tudatosan vállalja - mint vállalkozásának szükségszerű velejáróit - a lokális nézőpontból adódó torzításokat. Helyi irodalomtörténet megírására vállalkozni ugyanis anynyit jelent, mint más összefüggésrendszerbe, más játéktérbe helyezni az irodalmi tényezőket. Ha tehát a regionális perspektívát az irodalom egyik lehetséges, adekvát nézőpontjának tekintjük, akkor azt is el kell fogadnunk, hogy ebben a lokális játéktérben Lévay például könnyen válhat a „népnemzeti" irányzat másodrangú költőjéből rajongva tisztelt költőideállá. A Bevezetőben a szerző feltehetően azért nem foglalkozik a lokális nézőponttal kapcsolatos elméleti problémák alaposabb vizsgálatával, mert úgy véli, hogy a teoretikus kérdések megválaszolásánál fontosabb feladat a helyi irodalom értékeinek felmutatása, a lokális irodalmi tudat megalapozása. Látható, hogy a Csorba-féle irodalomtörténet két (egymással összefüggő) feladatot teljesít: irodalmi múltat konstruál egy irodalmi tradíciókban nem igazán bővelkedő régiónak; ráadásul ezt az irodalmi múltat olyan jelentős teljesítményként képes felmutatni, amely az egyetemes magyar literatúra felől nézve is figyelmet és elismerést érdemel. 351 Ez a küldetés persze roppant erőfeszítéseket igényel, így nem meglepő, hogy a filológiai-történészi feladat morális dimenzióba helyeződik át, heroikus jelleget ölt, patetizálódik: a konstrukció lényegében a reprezentációnak rendelődik alá. A Miskolc és Borsod az irodalomban tehát a helyi szellemi krízisre adott válaszként (is) értelmezhető, hiszen a tudós-narrátor azért beszéli el a helyi irodalomtörténetet, hogy e történetben megnyilatkozó hagyomány kultúraképző és -fönntartó szerepére hivatkozva tegyen kísérletet a permanens (érték)válsággal küszködő régió szellemi életének átformálására. A szerző gondos filológiai kutatómunkával gyűjti össze azokat a biográfiai, könyvészeti és recepciótörté,5Ü CSORBA Z. 1994.100. p. 151 „Itt kínálkozott számomra az építő feladat: megkeresni a mi szerény, de számunkra értékes borsodi irodalmunknak múltba vesző szálait. A szerves egészbe: az időbe beállítani, történelemmé fűzni a sok magányos szigetember próbálkozásait, városunk, megyénk apró irodalmi kmcseit. Meg akarom mutatni sok, az élet felületén élő miskolcinak, hogy itt is nyúlnak a mélybe ősi kultúrgyökerek, és könnyen felejtő borsodiaknak szeretném megmutatni helyi irodalmunk szépségeit. Szerény művemmel is megkedveltetni kívánnám önmagunk előtt is a nü tájunkat, a mi népünket s erősíteni az azonos történelem és kultúra tudatát." (CSORBA Z. 1994. 9. p.)
