Miskolc története IV/1. 1848-1918-ig (Miskolc, 2003)

A VÁROS GAZDASÁGI ÉLETE

sártér állatvásártér lett, s így szűnt meg, épült be a XX. század 20-as éveinek végétől. Az országos rendtartásnak és elvárásoknak megfelelően a XIX. század végére Miskolcon is mérnökök által tervezett vásártér működött, fedett építménnyel, az első vásárcsarnokkal. A vásárcsarnokon kívül az árusítás földre terített ponyván, ácsolt faasztalokon, gyakran ponyvasátor alatt, ritkábban fabódéban történt. Az állandó kirakodó és árusító hely nem személynek, hanem szakmáknak és termékeknek szólt. (Pl. a Búza téri görög katolikus templomtól keletre egymás mellett voltak a céhek áruló „utcái", a Tetemváron faárukat, eszközöket lehetett kínálni, s itt volt a szénapiac is.) Minden vásárnak voltak ún. külső és helyszíni kellékei. A külső kellékek a vásárra vezető utak menti, vagy a vásárteret övező fogadók, csárdák, később éttermek és szállodák voltak a mellettük, közvetlen környezetükben kialakított beállókkal, istállókkal. A külső kellékek inkább a vendéglátás témakörébe tartoznak.

714 A vásárok helyszíni „kellékeit" valójában az adásvételhez kapcsolódó foglalkozásokat űzők csoportjai jelentették. így jelentek meg a szállítók, vagyis az emberi és állati erőre épülő kordélyosok, talyigások, szekeresek, majd az autó-fuvarozók. Külön színfoltot, hangulatot jelentettek a „hírmondók", a vásári mutatványosok, a ponyvafüzet, kép- és könyvárusok, s a XX. század elejétől a vásári fényképészek és képvetítők (bioszkóp). A vásárokhoz hozzátartozott a vendéglátók, XIX. század eleji limitációjuk szerint „tractaurok" nélkülözhetetlen, éhet és szomjat oltó ottléte is. Az ő munkájuk eredményeként lett országos hírű a miskolci fehér kenyér, a lacipecsenye, különlegességnek számított a ropogós perec, s az utóbbi időben újjáéledt a miskolci kocsonya egykori legendája is. (A kocsonya piacon történő árulására 1790-ből származik a legkorábbi adatunk.

715 A fenti ételeket nevezhetjük miskolci specialitásoknak, különlegességeknek, hiszen közös emléküket nemcsak források, hanem a XX. század elejének képeslapjai és tárgyi emlékei őrzik.

716 A néprajzi szakirodalom Miskolcot a XIX-XX. század fordulóján a legjelentősebb vásározó, vagy „sokadalmas" helyek közé sorolja. 714 DOBROSSY 1.1985., DOBROSSY 1.1992.1. köt. 571-578. p. 715 HOM. HTD. 75.911.1., BODGÁL F. 1965. szept. 26. 716 SZENDREI J. 1911. IV. köt. 756-758., DOBROSSY I. 2002.127-134. p.