Miskolc története IV/1. 1848-1918-ig (Miskolc, 2003)

A VÁROS GAZDASÁGI ÉLETE

háztartási eszközöket kínálók következtek. A sort a köszörűsök zárták le. A kapualjakban miskolci parasztasszonyok tejet és tejtermékeket kínáltak. A színház épületének földszinti termeiben bútorboltok voltak. Ócska- és új bútorokat egyaránt tartottak itt. A miskolci mesterek saját készítésű bútoraikat eladták az üzlet tulajdonosának, aki tovább értékesítette azokat. A színházépület Deák utca (ma Déryné utca) felé néző boltjában gyolcsos asszonyok kanavász- és gyolcsféleségeket kínáltak eladásra. A Deák utca elején, az ún. ezredes-házzal szemben volta a Schweizer-féle cukrászda, ahová sütemények és puncs fogyasztására térhettek be a vásározók. A puncs úgy készült, hogy a nemes kukoricát megfőzték, a levét tojássárgájával bőven felverték, jól megcukrozták és ehhez puncsesszenciát adtak. A Deák utcától lefelé elsők voltak a sátrak alatt az asztalkákon árusító miskolci pékek. Ez után következtek a földön árusító céhen kívüli pékek, a sóspereceikkel, akiket a sütőtököt, kukoricát, lekvárosés túrós bélest árusító asszonyok, majd a miskolci fésűsmesterek és mézeskalácsosok követtek. A sort a szappanosok zárták, akik nem maguk gyártotta, hanem szegedi szappanosoktól vásárolt termékeket árusítottak. A Kazinczy utca két oldalán olyan iparosok árultak, akiknek a saját céhes árulószínjeikben nem jutott hely. Többek között céhbeli sárgarézművesek, kötélverők, kékfestők és suszterek állítottak itt sátrakat. Az Újváros (ma: Szentpáli) utca elején a Túróc megyei gyolcsosok, az ún. sáfrányosok építettek szekereik körül nagy sátrakat és árusították a sziléziai és morvaországi gyári termékeket, amelyek nagy kelendőségnek örvendtek. Az eddigiek alapján leszűrhető, hogy Piac utcán csak kismértékben lehetett céhes mesterek által készített kézművesipari termékeket értékesíteni. Főként az alsó végeken és a Kazinczy utcai saroknál. A céhes mesterek nagyobb része a céhek árulószínjeiben értékesítette gyártmányait. A céh árulószínjei a Piac utca központi részén, a Derék Piac utcában, vagyis a sötét kapuban voltak. A Sötét kapuban levő nagy árulószín története a XVIII. század elejéig vezethető vissza. 1739-ben a szabók folyamodtak a városhoz, hogy a piacon felépíthessék árulószínüket. Az engedélyt ugyan megkapták, de az építésre nem került sor. Egy 1808-ból származó adat szerint a „szabók bérelt helyiségekben, többek között a sötét kapu fölött levő vargamester urak színjében árultak." A szabóknak 1843-ban nyílott lehetőségük arra, hogy albérleti állapotukat megváltoztassák és a kalaposokkal szövetkezve, a Kandia utcában építsenek saját árulószínt. A közös