Miskolc története IV/1. 1848-1918-ig (Miskolc, 2003)

A VÁROS GAZDASÁGI ÉLETE

illető [szőlőhegy] gazdákhoz", a befizetett összeggel a hegybírónak számoltak el. Gyakorta szólították fel őket kárbecslésre, ekkor a vesztes féltől 40 Krajcár napi díjat húztak. A hegygyűlésre a gazdákat összehívták. „Ki tizedesnek el választván, azt el vállalni nem akarta, magát 2 frt.-tal válthatta meg". Persze, itt is az újbóli pénzbeli megváltása „csak annyi év után [volt lehetőség] a hány tizedességre minősített volt az őrzésben". A kerülő pásztorok azon túl, hogy elöljáróiknak „feltétlen engedelmességgel", a szőlősgazdáknak pedig „illető tisztelettel" tartoztak, kötelesek voltak „őrködni nem csak az elorozható ingóságok felett", hanem a mesgyék sérthetetlensége felett is. Ügyeltek a közvagyonra is: a közutak foglalása, szűkítése, beültetése, rongálása, bepiszkítása ellen határozottan felléptek. A visszaéléseket 3 napon belül kötelesek voltak bejelenteni, annak elhallgatása miatt cinkossággal lettek megvádolva, és a „kártevővel egyetemlegesen megtérített összegen felül plusz büntetésre számíthattak". Kötelesek voltak „a köz költségen szerzett lőfegyverre, a pásztorsípra, a tanyájukra felügyelni", „a hegybíró sípjára éjjel-nappal sípjukkal felelni, 's meg jelenni 10 Krajcár büntetés terhe alatt". A pásztor szakmánymunkát nem vállalhatott, napszámos munkára pedig „csak gyümölcs érés ideje előtt" jelentkezhetett. Az őrzés ideje alatt családtagjai vagy jó ismerősei sem lehettek a társaságában. „A kártételen kapottakat" köteles volt „személy válogatás nélkül megzálogolni", „vagy a tilosban talált mindenféle marhákat" behajtani. Az elemi csapásokat a hegybírónak és az illető gazdáknak jelentette. „Magával az őrzésben kutyát sem tarthatott", „a csavargó ebek elriasztására ún. csaptatókat állított fel". „Ha a pásztor ellen lopás bizonyult", akkor kétszeresen büntették, kötelessége elmulasztása vagy vétségének foka esetében „a rendőr hadnagy által testi büntetéssel is fenyíttették". A pásztorok esküjét közzé tesszük szó szerint annak tudatában, hogy a szövegkörnyezetből kirajzolódik az a gazdasági egység, amelyre nekik a miskolci szőlőhegyeken és azok környezetében vigyázni, őrködni kellett: En N. N. esküszöm az élő Istenre, hogy a gondviselésemre bízott szőllő hegyre, abban található minden árokra, kerítésekre, garádokra, épületekre, kutakra, edényekre, szerszámokra, ültetvényekre, karókra, szőllőtőkékre, vesszőkre, ezek terméseire, gyümölcsösökre, veteményekre s ezekből gyűjtött csomókra, keresztekre, boglyákra, közutakra, hidakra, karfákra, tilalom vagy útmutató jegyekre, egyes birtokok közt levő mesgyékre, beásott határfákra, kövekre, minden