Miskolc története IV/1. 1848-1918-ig (Miskolc, 2003)

A VÁROS GAZDASÁGI ÉLETE

zad második felében a határ távolabbi pontjain fekvő, részben lapályos, vízfolyásos kaszálókat és legelőket törték fel (az egykor szőlővel ültetett domboldalakon is gyengébb minőségű, nehezebben művelhető szántókat alakíthattak ki), így érthető, hogy a város a múlt század végén is időről időre a feltört réteken a „Sajó által okozott partszaggatások megakadályozása céljából" szükséges szabályozást szorgalmazta.

103 S ez indokolja, hogy míg a XIX. század közepéig a Miskolc határában kiváló minőségű gabonát termő földekről vannak információink, addig az említett 1893-as felmérés a termőképesség alapján 8 minőségi osztályba sorolt miskolci szántók között a legjobbak kataszteri tiszta jövedelmét (amit az 1875-ös szabályozás szerint a tiszta jövedelem 10 éves átlagában határoztak meg) 11,5, a leggyengébbekét viszont csak 1,2 forintban állapította meg. (A kertek kataszteri jövedelme ennél magasabb: az I. osztályba soroltaké 18, a VIII.-ba pedig 5 Ft, a legelőké természetesen alacsonyabb volt: a szélső értékek 6, illetve 0,5 Ft).

104 Az egyes dűlők, illetve a nyomások földjeinek eltérő minősége a tagosítás menetét is nehezítette (a földbirtokok széttagoltságának felszámolása pedig a termelés racionalizálásának alapfeltétele volt). Ezt lassította egyébként Miskolc és az egykori földesúri hatóságot gyakorló diósgyőri uradalom közötti évszázados (1767-ben kezdődő) úrbéri, illetve határrendezési per 1848 után is folytatódó szakasza. A város régóta azt sérelmezte, hogy az uradalom a Sajó mellett fekvő erdőit kiirtotta, s ezt a területet a Diósgyőr határában fekvő szántókkal és rétekkel, az ún. negyedik nyomással együtt saját allódiumaként foglalta el. S bár az 1780-as években a helytartótanács e birtokok: mintegy 164 (1200 négyszögöles) hold szántó és 295 (800 négyszögöles) rét, valamint a hozzájuk tartozó haszonvételek visszaadását rendelte el, végrehajtása elhúzódott, és a város 1850-es, '60-as évekbeli szorgalmazása ellenére sem valósult meg. (Az uradalom viszont - az egykori úrbéri szolgáltatások eltérő értelmezése alapján - az 1840-es évekig összegyűlt hátralékok megfizetését, továbbá a csabai és a ládházi földek után járó, 781 pozsonyi mérő rozs és 968 pozsonyi mérő zab dézsma-hátralék teljesítését követelte, ami végül 1877-ben, a még fennálló regáléjogok megváltásával oldódott meg.)

105 B.-A.-Z. m. Lt. IV. 1902/a. 126.1890. 1W HALMAY B.-LESZIH A. 1929. 438. p. 1(15 B.-A.-Z. m. Lt. VII-l/c 1871. 172. dob., IV. 1601/a. 27/1870.; HOM. HTD. 59. 50. 1.; SZENDREI J. 1911. IV. köt. 146-167,182-189. p.