Miskolc története IV/1. 1848-1918-ig (Miskolc, 2003)

A VÁROSPOLITIKA ÉS KÖZÉLET

ram megvalósítására helyezi. A polgármester szervezőkészségének köszönhetően a világháborús években Miskolc közellátása, az országban az elsők között volt. A közellátás egyik alappillére a városi kertészet lett. 1911-1912-ben, illetve 1913-ban, az első és második Balkán háború idején, a Miskolcon élő bolgárok nagy része hazament harcolni. A nevükhöz, munkájukhoz fűződő kertészetek, melyek Miskolc élelmiszerellátásában jelentős helyet foglaltak el egy ideig „gazda nélkül maradtak". Akkor Miskolc közélelmezésében komoly zavarok álltak be, addig, amíg a város más helyekről nem tudta biztosítani a konyhakerti növényeket, gyümölcsöt stb. 1913-ban Nagy Ferenc polgármester a közélelmezési mizériák végleges kiküszöbölésére 30 holdon, a Liebermann-féle tagon saját városi kertészetet rendezett be. A következő évben, már 50 holdon gazdálkodtak, 1918-ra, pedig már 130 hold volt Miskolc saját kertészetének területe. A világháború kitörésekor, a városnak üzleti alapon működő, saját kezelésű, mezőgazdasággal foglalkozó birtoka volt, amit egyből fel tudott használni az élelmiszer-szükségletek egy részének fedezésére. A már évek óta jól működő kertészet fontossága elsősorban mégsem ez. Hanem az az ötlet, hogy a városi élelmezést törvény hatóságilag központosítva, a városi polgársággal összefogva üzleti alapon szervezték meg a tejgyártól, a kenyérgyárig, a sertéshizlaldától a húsüzemig. 1917-ben a városnak, már saját népruházati (alsó- és felsőruha, cipő stb.) gyára volt, ami a lakosság téli ellátásában játszott fontos szerepet. A törvényhatóság, városi ellenőrzéssel létrehozta a miskolci közélelmezési vállalatot, mely ezeket a szerteágazó élelmiszeripari, közszükségleti cikkeket gyártó egységeket összefogta. Akár az élelmiszert, akár a ruházatot maximált áron értékesítették és az így befolyt összeget visszaforgatták a város ellátásába, készletek felhalmozásába, illetve újabb termékeket gyártó üzemek létesítésébe. A közélelmezési vállalatnál dolgozókat tudatosan, anyagilag a legrászorultabb társadalmi rétegekből válogatták össze, ami a városi segélyalap válláról vett le terheket. Az egyes üzemegységek élén szakemberek és nem hivatalnokok álltak, akik jobb módú kereskedők, iparosok, pénzügyi emberek lévén társadalmi munkában végezték feladatukat (pl. a közélelmezési vállalat könyvelője az a Frohmann Emil, aki polgári foglalkozását nézve a Magyar-Osztrák Bank miskolci igazgatója volt). A városvezetés tudatos közellátási programja és a város társadalmának összefogása lett az oka annak, hogy ezt a mo-