Miskolc története III/2. 1702-1847-ig (Miskolc, 2000)

VÁROSI TÁRSADALOM

Az emberek rövid és hosszú távú életcéljai szerint változó, és számunkra nagyrészt örökre homályban maradó helyváltoztatásaiknak megfelelően, maga a település belterülete is igen dinamikusan növekedett. Az 1773. évi 430 hold 1817-ben 684-ra nőtt. Ezzel együtt a népességnövekedés különösképpen a természeti csapások idején és a tűzeseteknél jelentett több kockázatot, érintett több családot. A tűzvészek, így például az 1781. évi után is, sokkal hatékonyabbá kívánták tenni az éjjeli őrködést. A vízhordók és a szekerek, mint a tűzoltások legfőbb eszközei mellé, vízipuskákat és létrákat is beszereztek.

5 Ezek az intézkedések tehát nem csupán a technikai fejlődés követését jelentették, hanem arra is utaltak, hogy a városi társadalom mind számában, mind pedig belső összetételében és irányításában állandóan változott. A miskolci nagyobb zónához mindenképpen hozzátartozó diósgyőri uradalom elsősorban a XVIII. század második felében járult hozzá a népesség növekedéséhez. Ekkor a város nyugati oldalán egész utcákat telepítettek. Az új lakosok főként szlovák és német nyelvű iparosok, gazdasági munkások lehettek, tehát nyilván azok, akik hasznos tevékenységük révén hiánypótló szerepet töltöttek be. Egyébként amit ma Miskolc alatt értünk, az a belterület a XVIII. század végén körülbelül azt jelentette, hogy Miskolcon 2414 ház, Mindszenten 50 ház, Diósgyőrön 454 ház, Felsőgyőrön 50 ház, Görömbölyön 145 ház, Ómassán és Hámoron 50 ház volt.

6 TÉRBELI ELHELYEZKEDÉS Elsősorban a talált források igen korlátolt használhatóságát kell figyelembe venni, mielőtt a társadalom térbeli elhelyezkedését jellemezzük. Jelenlegi ismereteink szerint már azt is eredménynek tartjuk, hogy az utca- és városrészekben lakók számbeli különbségeit megnevezhetjük. Érdemes itt is magunk elé képzelnünk az örökölt középkori topográfiai rendet, amelyre, azt fokozatosan kiterjesztve, rátelepült a XVIII. századi lakosság. A látványosabb átrendeződést csupán az 1770-es évektől tudjuk nyomon követni. Természetesen 5 LEVELES E.1929. 101-107. p. 6 RÉMIÁS T. 1991. 140. p.