Miskolc története III/2. 1702-1847-ig (Miskolc, 2000)

EGYHÁZI, VALLÁSI ÉLET

1700-1800-as évek fordulójának megfelelően Hejőcsaba, Diósgyőr, Miskolc, Szirma, 350 illetve Mályi és Kisgyőr falvak. 351 A miskolci görög katolikus hitközség lélekszáma 376 fő volt 1792­ben, ami 1806-ra 397-re nőtt. Diósgyőr filiában 1746-ban 53 rutén, 1792-ben 8, 1806-ban 16 rutén görög katolikus hívő élt. Csaba filiá­ban 1746-ban 7, 1792-ben 82, 1806-ban 56 rutén lakos volt. 352 Göröm­böly helység volt az egyetlen korszakunkban, ahol a görög katoli­kus egyház hiarchikus viszonyt tudott kiépíteni. Mivel sem a mun­kácsi, sem az eperjesi levéltár nincs rendezve, így a falu görög kato­likus egyházának anyaga sincs feldolgozva, 353 még azt sem lehet tudni, van-e értékelhető irategyüttes a volt egyházmegyei közpon­tokban Görömbölyről. A görömbölyi parochián csak rongált halotti anyakönyvek vannak 1782-1805 között. 354 A munkácsi püspökség kánoni felállásának idejéig, 1771-ig az egri püspöki levéltárban a Ca­nonica Visitatiok között vannak iratok a görömbölyi görög katolikus parochiáról is, mivel a püspökség joghatóságára igényt tartott. 355 To­vábbi források találhatóak még a római katolikus igazgatás alatt lé­vő tapolcai apátság, majd 1772-től a görömbölyi római katolikus plébánia iratai között a görög katolikus egyházra vonatkozóan is. 356 1712-ben a rutén betelepítéssel már valószínűleg felépült az első görög katolikus templom is fából a romos római katolikus templom mellé. 1734-ben az első templom, miután vélhetőleg leégett, újjáépí­tették szintén fából. A templom címünnepe az Istenszülő Szűz Má­ria születése, szeptember 8. Mivel felszentelést csak évek múlva vé­350 Ide tartozott még Miskolc mindenkori közigazgatási területén kívül lévő Kisgyőr, Mályi, Sály is. Ld.: BARSI J. 1991. görög katolikus mutató. 351 BAÁN I. 1997. 155. p. 352 BAÁN I. 1997. 154-155. p. 353 BAÁN I. 1996. 52. p. 354 BAÁN I. 1996. 52. p. 355 FLE. AN. 3412. sz. Comitatus Borsodiensis 1746. 103-104. és FLE. AN. 3418. sz. Districtus Superioris Borsodiensis 1767-1769. Ld.: BAÁN I. 1996. 52. p. 356 FLE. AN. 361. sz.: Tapolczensem abbatiam respicientia 1738-1741, 2066. sz.: Tapol­czensem abbatiam respicientia 1570-1800, 2440. sz.: Conventiones diversorum 1747, 124. sz.: Görömbölyiensem ecclesiam respicientia 1776-1789, FLE. AN. 1004. és 1005. sz.: Görömbölyi iratok 1806-1883, Archívum Novum 3484. sz.: Canonica Visitatio Görömböly 1829. Ld.: BAÁN I. 1996/3-4. köt. 51. p.

Next

/
Thumbnails
Contents