Miskolc története III/2. 1702-1847-ig (Miskolc, 2000)

EGYHÁZI, VALLÁSI ÉLET

még ideiglenesen sem alkalmasak. Iskola céljára azonban némi költ­séggel átalakíthatók. Olcsóbban lehet a városrész sok füves és sza­bad területe egyikén új templomot és plébániát építeni. A kérelme­zők maguk pedig igen szegények, semmivel sem tudnának az épít­kezésekhez hozzájárulni. A bizottság a plébános fenti helyzetértékelését és javaslatát elfo­gadta, s 1803. április 15-én a kamara elnökségéhez való felterjesztés­re benyújtotta az egyházmegyei hatósághoz. Az egyházmegyei kor­mányzat megjegyzése szerint a kérelmezők igazat mondottak, s ja­vasolta, hogy a kamara fizessen egy harmadik káplánt, ami segítene a felső-miskolci híveken. Az iskolát azonban feltétlenül fel kell állí­tani, mert a gyerekek teljesen elvadulnak. A kamara vezetősége 1803. július 12-én kelt 15076 szám alatti le­iratában 165 ennek alapján azt javasolta, ha a templom felépül, vasár­és ünnepnapokon egy minorita szerzetes lássa el az istentisztelete­ket, így újabb káplán kinevezése felesleges lenne. Egyúttal utasította a diósgyőri koronauradalom prefektusát, hogy készítsen javaslatot iskola építésére. Időközben a diósgyőri koronauradalom kijelölte a templom he­lyét, 1804-re az elkészíttette a templom, az iskola és a paplak terveit, de az építési munkák nem kezdődtek meg. A prefektus az iratokat postakocsin felküldte a kamarának, ám azok valami oknál fogva út­közben elvesztek, s sohasem jutottak el a címzetthez. 166 Eközben a hívek a templom telkére csengettyűt állítottak, majd harangra gyűj­töttek. A tervezett lelkészség területén időközben a hívek száma olyan gyorsan gyarapodott, hogy a kamara még 1804-ben új, az el­veszettnél nagyobb templomot tartalmazó terveket készíttetett, mi­vel az erdetileg tervezettek időközben kicsinek bizonyultak. 1806-ban a hívek újabb kérvénnyel fordultak Fuchs Ferenc egri érsekhez. Ekkor már nem Horváth-Bugarin Gáspár, hanem Gresko­vics Ignác volt a miskolci plébános. A hívek a nagy szegénység mi­att ebben a kérvényben is az úgynevezett Tizenhárom utcában lévő, II. József király idejében svábok betelepítésére épített 13 ház közül szerettek volna egyet a helyi lelkészség, egy másikat pedig iskola és 165 LESKÓ J. 1928. 48. p. 166 LESKÓ J. 1928. 49. p.

Next

/
Thumbnails
Contents