Miskolc története III/2. 1702-1847-ig (Miskolc, 2000)

EGYHÁZI, VALLÁSI ÉLET

vizsgálni igyekszünk, egyben tovább is lépünk a város egyháztörténetének vizsgálatában, kitágítva az időkeretet a teljes XVIII. századra. Az 1736. évi vizitáció kifejezetten rákérdezett a kegyességi viszonyokra.

42 Az válasz dicsérőleg summázza, hogy a hívek növekedtek a tudományban és a kegyességben, gyakorolják a templomjárást, látogatják az istentiszteleteket. Csupán egyetlen személyt említenek, aki megátalkodottan távol marad mindezektől. A kegyesség külső formáit példásan élték meg a miskolci reformátusok. Ez azonban táplálkozhatott a puszta tradícióból is. A református egyházban a XVIII. század során a teológiára jellemző a különböző hatások egybeolvadása. A reformátori örökségre nagy súlyt helyező ortodoxia puritánus jegyeket hordozott, nem idegenkedett az érzelmi azonosulás kifejeződéseitől sem. A racionalizmus csak a század végén érvényesül általánosan. A személyes vallásosság ugyanakkor - nyilvánvalóan a lelkipásztorok által közvetített uralkodó teológiából táplálkozva - eklektikus kegyességi jegyeket mutatott. A református kegyességben egészségesen ötvöződött a reformátori örökség hitvallásos jellege a puritanizmus és a pietizmus érzelmi elmélyülést mutató jegyeivel. Ennek a kegyességnek, mint általában jellemző, megvolt a maga frazeológiája, kifejezéstára. A már említett érzelmi jelleghez szorosan kapcsolódott Jézusnak, mint személyes megváltónak a hangsúlyozása, valamint az üdvbizonyosság szavakba öntése. Az így jellemezhető mélyebb, személyes vallásosságnak a jelenlétére bukkanhatunk a miskolci reformátusok általunk ismert végrendeleteinek többségében. Czélos Ferenc 1749-ben kelt végrendelete bevezetőjében így szól: „Elsőben is szegény lelkemet kegyelmes Jézusomnak kezeiben ajánlom."

43 Bíró Pál testamentumában szerepel a szokványos fordulat a teremtő változhatatlan dekrétumáról, „hogy minden embernek egyszer meg kellessék halni", s hogy javait a gondviselő Istentől vette. De nem elégszik meg ennyivel, hanem hitéről bizonyságot is kíván tenni: „Az én lelkemet szíves fohászkodásim között az én Jézus Christusom s megváltóm érdemében érettem való elégtételében, az én Te42 SRK. Lt. Kgg. IV. 19. 665. p. 43 SRK. Lt. R. B. I. 5/1. doboz, No. 170.