Miskolc története III/2. 1702-1847-ig (Miskolc, 2000)

EGYHÁZI, VALLÁSI ÉLET

abból, hogy a halála után eladott óboraiért 126 belgiumi és 11 körmöci aranyat, valamint 293 magyar forintot kaptak. Aranyainak értékét 935 magyar forintban állapították meg. Az is eligazító lehet, hogy az „egy summában eladott" könyveinek ára 180 forintot tett ki. Értékbecslésünk támaszaként említjük, hogy az egyik tehenét 7 forintért vették meg, a szőlőmunka napszám 27 dénár volt, egy pár csizma pedig 1 forint 36 dénárba került. Zsérci Lőrinc tehát a második papi állásban gyarapodó, tehetős polgárnak számíthatott Miskolcon. Ez általában elmondható a XVIII. század során itt szolgáló lelkipásztorokról.

27 Szőlőbirtokot, pincét, esetleg házat szereztek, tisztesen gyarapodtak, ha nem is mindnyájan egyenlő mértékben. Ez pedig abban az összefüggésben fontos, hogy a város megválogathatta prédikátorait. Tisztes jövedelmet biztosított, amire jól képzett, a várost lelkileg-szellemileg építő lelkipásztorokat hívhatott. A papmarasztás - a körülményektől függően egyébként megalázó módon is alkalmazható szokása - Miskolcon az igényesség és a kölcsönös tisztelet jegyében folyt le a legtöbb esetben. Csáji Márton csaknem minden adódó alkalommal figyelmeztette az egyháztanácsot esetleges mulasztásaira, olykor bizonyos feltételeket támasztott. Ebből az is következik, hogy nem hajlott valamiféle megalkuvásra, mégis megmarasztották negyven éven keresztül. A városi tanács, majd a konzisztórium feltételei sem elvtelenségre, hanem a lelkipásztori szolgálat színvonalas folytatására ösztönöztek. Részletesen kifejtették a lelkészekkel szembeni elvárást 1734-ben, amikor különösen Tokaji Márton tevékenységével voltak elégedetlenek.

28 Őt nem is marasztották meg 1735-ben, de négy év után bocsátották el, tehát bizonyos türelmi időt kapott. Az említett feltételek között hangsúlyozták, hogy a lelkészek éljenek kölcsönös megbecsülésben és szeretetben, járjanak jó példával a gyülekezet előtt. A rabokat és betegeket szorgalmasan látogassák, „azok körül magok egyházi szolgai kötelességeket véghez vigyék". Az iskolákat gyakran vizitál27 SRKN Kt. 4335. No. 66-70. Csáji Márton 1736-ban azzal az indoklással nyújtja be a konzisztórium elé a lelkészváltozásból és hanyagságból eredően a jövedelmén esett sérelmek tárgyában panaszát, hogy „ifjúi erőmnek naponként való eltöltését ne láttassam hijjában eltölteni, külsőképpen magamra való vigyázásomból is". 28 SRK. Lt. Csáji Márton iratai, N. I. 2.