Miskolc története III/2. 1702-1847-ig (Miskolc, 2000)

MŰVELTSÉG ÉS MŰVELŐDÉS

túrát kedvelők mondani? Azt, hogy még 1800-nak az elején is barbarusok voltak a magyarok."

275 A második magyar nyelvű pesti társulat - amelyben Déryné, a Murányi házaspár és Benke József is játszott - 1815-ben indult országos körútra, s érkezett Hatvanból és Egerből a városba. Komoly előítéletekkel érkeztek, hiszen még Pesten olyan véleményeket hallottak a mérvadó ifjaktól: „Ne menjen Déryné Miskolczra, ott csupán nagy karimájú kalapos embereknek fog játszani; aztán mind csupa fehér kendővel bekötött fejű asszonyok ülnek a zárt székekben." A külváros „rongyos viskói" ugyan először megijesztették az először idelátogató színészeket, de a belvárosba érve már meglepte őket a „sok csinos nép", amely az utcákon sétált.

276 Először a Korona fogadó udvarában lévő nyílt kocsiszínben játszottak, amelyet erős kőoszlopokra építettek, s a kor szokásaihoz híven zsindellyel fedtek. A színpadot a lovak fölé kellett emeltetni, amelyet Erős József főszolgabíró készíttetett el számukra. A színtársulatot előbb nagy ebéden és éjszakába nyúló kerti mulatozáson ismertették meg a vármegyei urakkal, majd a „Tündérkastély Magyarországon" című darabbal debütáltak. Déryné nagy népszerűségnek örvendett (ekkor emelték fel a fizetését havi hatvan forintra!), főleg, hogy a prózai szövegeket „kis kedves dalokkal" rakta tele, s így az is élvezetét lelte az előadásban, akit nem érintett mélyen a darabok művészi mondanivalója. (A jó szándékú kezdeményezésnek az lett a következménye, hogy a miskolci közönség a komoly drámákban is követelte a jó hangú színésznőtől a dalbetéteket, s ez a darab értékeit semmibe vevő kívánság magának a művésznőnek is igen kellemetlen tapasztalatot okozott.) A szomorú játékoknak és drámáknak olyan hatása volt, hogy a közönség kinőtte a Korona udvarát. Ekkor találtak rá az újabb helyszínre, a csizmadiaszínre, amely „egy nagy, ronda kinézésű épület, nagy üres, vakolatlan ablakokkal", ahol a publikum télen kénytelen volt meleg bundában ülni. Déryné is emlegette naplójában ezt a számára emlékezetes helyszínt, ahol „fölül a színház teteje nem volt 275 Miskolci Nemzeti Színház 1973. 11. p., valamint BAYER J. 1908. 410-400. p. 276 Déryné naplója é. n. I. 306-307.