Miskolc története III/1. 1702-1847-ig (Miskolc, 2000)

VÁROSGAZDÁLKODÁS

ban a széna szükséglet kielégítéséhez. A gabonatermesztést a századforduló környékén kukoricával váltotta fel a város, a terméseredmények azonban nem voltak biztatóak. A ládházi majorban nincs nyoma számottevő állattenyésztésnek, egyébként a város egyetlen említésre méltó állata a közös használatra tartott tenyészbika. A város a szántóin - beleértve a ládházi birtokrészt is - a korszak első felében a parasztgazdaságokhoz hasonló hagyományos gazdálkodást folytatott; vetettek mindent, amire a városnak szüksége mutatkozott. Az 1787. évi tavaszi vetés kimutatásából megtudhatjuk, hogy a tavaszi vetés alá került a városnak 1372 pozsonyi mérő földje

6

, az őszi vetés alá maradt 62 mérős vetetlen, bevetettek 344 mérőt búzával, 280 mérőt árpával és 686 mérőt zabbal.

7 A korszak második felében a földek bérbeadására tevődik át a hangsúly, a városi tanács gazdálkodása kizárólag a rétre és legelőre korlátozódott. A város saját tulajdonú földjei közül a csabai terület szőlő volt. Az itt termett szőlőből készült bort a város kocsmáiban mérték. Mivel a város kocsmáinak bor szükségletét nem fedezte a városi szőlők termése, a város felvásárlóként és nem eladóként jelent meg a borpiacon. Egyetlen kivétel ez alól, hogy a városi szőlőkben a korszak elején még termett aszú, s ezt a bort a költségvetés hiányainak enyhítésére tartalékolta a város. A korszakban a városi szőlőművelésben a magángazdaságokkal ellenkező tendenciát figyelhetünk meg, a harmincas évekre a város gazdálkodásából eltűnt a szőlőművelés, a számadásokból a bor, s már a korcsmák saját kezelése sem érte meg a fáradozást, bérbe adták. A tulajdonból származó bevételek mellett másodikként az adóbevételeket kell megemlíteni. A városi adók nagysága és kivetésének módja igen sokat változott az évtizedek során. Példaként egyetlen összehasonlító adat: 1828-ban 1304 ház után adóztak: a lakosok száma 2846, a zsellér 1246, hazátlan zsellér 376, szolga 29, szolgáló 109. Az 1840/41. évben 1675 adózót számlált a város. Az 1675 adózóból 166 a zsellér, 27 a szolga és 140 a szolgáló. A legegyszerűbb adókivetési forma volt a korszak elején, amikor a bevétel és kiadás összevetése után a keletkező hiányt terhelték a 6 Az átszámításra ld. 2. sz. jegyz. 7 B.-A.-Z. m. Lt. IV. 1501/b. Sp. XXVIII. No. 11.