Miskolc története III/1. 1702-1847-ig (Miskolc, 2000)

IPARFEJLŐDÉS

nyek munkavégzésének pontosabb körülhatárolását nyilvánvalóan a gazdasági kényszer tette szükségessé, hiszen a miskolci céhes mesterek többsége alig-alig jutott segédhez, ily módon viszonylag olcsó munkaerőhöz. A legények leginkább miskolciak voltak, s közülük is sokan a mesterek gyermekei, vagy vejei, akiknek komoly előnyöket biztosítottak a céhszabályok a vándorlási idő lerövidítésével, a mesterré válás feltételeinek megteremtésével. Idegen vándorló legények csak kis számban fordultak meg a városban. Számuk mesterségenként 5-7-re tehető csupán egy-egy adott évben. Emiatt is sokszor a céhek szigorú rendelkezéseik megváltoztatására kényszerültek. A vargák, a szűrszabók, majd a fazekasok is csak néhány hetes próbaidőre változtatták a 6 hónapos szegődési időt, melyet az idegen legényeknek kötelezően le kellett volna tölteniük. A vándorló mesterlegények a néhány hetes próbaidő után szabadon dönthettek arról, hogy továbbvándorolnak, vagy helyben maradnak, s ha igen, akkor maradnak a régi mesternél, vagy újat választanak.

132 A céhszervezeten belül a legények külön „szekciót" képezve ún. legény társaságokba, tömörültek. A céhek fennmaradt iratanyagából sajnos hiányoznak a legény társaságok 1770 előtti történetére vonatkozóan dokumentumok. A céhek szervezeti felépítésében az atyamester és a dékán tisztség létezése egyértelmű bizonyítéka a legénytársaságok létezésének, hiszen a magyarországi céhekben általában az atyamester feladata volt az ifjűság ügyeinek intézése és a céh által elfogadott szabályok érvényre juttatása. A XVIII. században az egyes céheknél viszonylag jelentős számű és hatékony legénytársaságok léteztek.

133 A XVIII. század második felében azért szaporodnak meg a társaságok életére vonatkozó adatok, mert az „egységes szemlélet"-ről árulkodó céhlevelekben a mester utánpótlás fontos szerepet kapott. A fazekas-, a szűrszabó-, az asztalos- és a bodnár-, valamint a lakatoscéh dokumentumai foglalkoznak részletesebben a legénytársaságoknál. A legénytársaságok elöljárói a dékánok voltak, akiket az ifjak választottak maguk közül. Tisztük volt a társaság összehívása, képviselete és a segédek kérésének közvetítése a céhszervezet számára. A legénytársaságok hol több, hol keve132 HOM. HTD. I. 76.35.12.; 76.14.1-5.; VIDA G. 1999. 60-61. p. 133 MARJALAKI KISS L. 1925. 28. p.