Miskolc története III/1. 1702-1847-ig (Miskolc, 2000)

A VÁROS NÉPESSÉGE

zad végén. Működésükbe valamennyire bevilágít a római katolikusok mindszenti ispotályának néhány fennmaradt, 1790-1792. közötti számadása. Ezek alapján egyértelmű, hogy a szóban forgó intézménytípus tevékenységének középpontjában nem a gyógyítás állt.

128 Az 1831-ben működő kolerakórház személyzetének összetétele is inkább a társadalom kivetettjeinek menedékhelyét, valamiféle utolsó állomást juttat az eszünkbe, mint valódi gyógyintézményt.

129 Mindez persze nem független attól a ténytől, hogy a korabeli orvostudomány gyógyítási hatékonysága meglehetősen alacsony fokú, a betegségek többségének kórokozóját nem ismerik és gyakorta a tünetek megszüntetésére használt gyógyszerek és eljárások sem eléggé eredményesek. A legfontosabb gyógyító eljárásokat a köpölyözés, érvágás, izzasztás jelentik, melyekhez hol kisebb, hol nagyobb hatékonyságú gyógyszereket használnak. A népi gyógyításban nagyobb szerepet kapnak a gyógyfüvek, a füstölések és a mágikus eljárások, valamint a „kenés" (masszírozás).

130 A gyógymódok vagy alkalmasak voltak a betegség gyógyítására - a gyógyfüvek egy részét a modern gyógyászat és orvostudomány is használja -, vagy nem. Következésképp a beteg vagy meggyógyult a gyógyszertől, önmagától vagy állapota tovább romlott. Utóbbi esetben a közvélekedés szerint meg kellett nyugodni Isten akaratában. Részben a fenti alacsony hatékonysággal, részben anyagi okokkal, részben a középkortól kezdve továbbélő mágikus hiedelmekkel függ össze az, hogy a hivatalos orvostudomány és a társadalom nagyobb része között nincs megfelelő kapcsolat. A kor átlagemberének sem pénze nincs gyógyszerre és orvoslásra, sem bizalma nincs iránta. A gyógyító beavatkozásokat rendszerint csak a szemmel látható és gyorsan eredményesen megoldható esetekben - főként sérülések, sebek kezelésében - igénylik és értékelik. A nem egyértelmű tünetekkel járó, belső szerveket érintő betegségek bekövetkezése során a kisszámú felsorolt (és vagyonos) elittől eltekintve a népesség túlnyomó többsége rontást gyanít, vagy - különösen a reformátusok 128 B.-A.-Z. m. Lt. LV. 501/e IV. 501/e 1793/2329. 129 B.-A.-Z. m. Lt. IV. 601. 1831/391. 130 VIDA M. 1994. 53, 90. p., OLÁH A. 1986. 156-187. p.; B.-A.-Z. m. Lt. IV. 501/c. XVII. XIX. 4536.; B.-A.-Z. m. Lt. IV. 501/c 1795/429.