Miskolc története II. 1526-1702-ig (Miskolc, 1998)

A REFORMÁCIÓ MISKOLCON - BALOGH JUDIT

tesek járnak át Miskolcra.

211 Mindezek mellett sem fogadja be a város az 1542-ben itt prédikáló Dévai Bíró Mátyás eszméit, a sokkal nagyobb tekintélyű bencés szerzetesek hatására: „Deuai noster, qui Miskolcium vocatus erat, monachorum opera repulsus est"

2n Dévai valószínűleg a tőle megszokott radikalizmussal szólt a hívekhez. A bencés és pálos kolostorok pusztulásának, s talán Hevessy Mihály kevésbé harcias személyiségének is része volt abban, hogy semmilyen nehézségről nem tudunk a vallásváltást illetően. Nem tudunk például arról, hogy megtörtént-e rögtön a templom „megtisztítása" a katolicizmus emlékeitől? Még csak utalás formájában sem értesülünk ilyesmiről. Az új vallás elfogadásában nyilvánvalóan része lehetett annak is, hogy a reformátorok nem tartották magukat új vallás alapítóinak vagy egyházszakadás előidézőinek. Éppen ellenkezőleg: sokan még a reformációt támogató főurak közül is csupán a hibák korrigálásaként, a katolikus egyház bűneiből való megtérésként értékelték a reformációt.

213 Nem szólnak tehát a forrásaink 1560 után arról, hogy bármilyen nehézségbe ütközött volna a városban az új vallás elfogadása. Túlságosan is zökkenőmentesnek tűnik ez a váltás, s ezért felvetődik a kérdés: vajon egyáltalán beszélhetünk-e tudatos változásról a városi polgár szintjén? A városi jegyzőkönyv és egyéb források kifejezéskészlete azt mutatja, hogy a város „hozzászokik" az újhoz, átveszi annak szóhasználatát. A magisztrátus, mint arról korábban már volt szó, egy fél évszázad alatt tökéletesen beletanul az új, konzisztoriális rendszerbe. A város pedig szintén elfogadja a templom új szerepét, valamint a prédikátor személyének megváltozott súlyát is. Ez a jelenség azonban semmit nem mond el arról, hogy vajon a kálvini tételek egyáltalán megérintették-e az embereket? A református kegyesség jelenlétéről egyetlen forrásunk van: Szirmay Péter 1656-ban kelt végrendelete.

214 Bár ezt valószínűleg nem maga a végrendelkező fogalmazta, mégis az ő vallásosságát igazolja a végrendelet első 211 ETE II. köt. 1902-1912. passim. 212 ETE II. köt. 1902-1912. 74. p. 213 Mindezt jól szemléltetik Perényi Péter levelei, s egyáltalán a reformációhoz való viszonya. Lásd SZŰCS J. 1982. 450. p. 214 Történelmi Tár 1902. 146-156. p.