Miskolc története II. 1526-1702-ig (Miskolc, 1998)
GAZDÁLKODÁS, TERMELÉS ÉS ÁRUCSERE A KORA ÚJKORI MISKOLCON - GYULAI ÉVA
vagy a Piac utcán végighajtott disznókonda. 408 Az igásállatra és vágómarhára a török elleni háborúk idején a katonaságnak is múlhatatlan szüksége volt. A török háborúk legvégén Miskolc város lakosaitól annyi szekeret és igásállatot vittek el, hogy a Városkönyvbe az alábbi panaszt jegyezhették be 1686-ban: „Mivel városunkon feles számú szekereket és vonómarhákat kívánván, az szegénység marháibúi annyira kifogyott és kipusztult, hogy nagyobb része varasunk szegény embereinek, az kiknek ennek elébbiben hat és nyolc ökrei voltának, egy sem maradott, az szántóföldeket kapákkal kapáltatták, az erdőrűl és berekrűl az tűzrevaló fát hátokon hordatták seregestől, az bírák Egré [= Egerbe] és más végekben gyalog jártának. " 409 Disznókat nemcsak a diósgyőri makkos erdőkben legeltettek, hanem a pusztává lett Csabán is, 1609-ben az itt részbirtokos Szirmayak tiltják a miskolciakat, mert a puszta helység földjét és vizét disznaik használják. 410 Balassa Zsigmond két szervitora, Fodor Józsa és Bakos András uruk parancsára Eger viadala idején (1552) 70 disznót hajtott el Gombos Pál miskolci jobbágytól aki 1563-ban, 84 forintra becsülte kárát. 411 1593-ban Hevessy Mihály prédikátor özvegye, Gyulay Klára a vármegye előtt perli mostohafiát, Hevessy Dánielt és férjének sógorát, Szepsi Szabó Balázst, mert a miskolci földről tíz ökrét hajtották el 100 forint értékben. 412 A miskolci állattartásban a Bükkvidékre jellemző lótenyésztés is jelen volt; a város ménesében még a környékbeli birtokos nemes Szirmayak is neveltettek lovakat. 413 A lótartás, a lovak tenyésztése főként a nemesi elitre jellemző, hiszen presztízsüket is növelte, ha lovon jártak a városban. Bakos-Szécsi Balázs hírhedt miskolci nemest 408 Az puszta templomnál lévő utcában [...] Ecsegi Mészáros Miklós uram estvének idején, mikor az város csordáját liazahajtották volna, egy nagy barna telienet liaza akarván hajtani az csorda közül. 1689. B.-A.-Z. m. Lt. IV. 501/a. 12. köt. 52. p. ...[Bakos Balázs] in foro publico et piatea e domo et curia sua egressus circa vesperam cum jam grex porcorum oppidanus e campo intraret, turpibus et enormibus adoque dehonestatoriis verbis affecisset ipsos porcos, nominibus judicis et senatorum... 1589. B.-A.-Z. m. Lt. LV. 501/c. XVIII. III. 82. 409 B.-A.-Z. m. Lt. IV. 1501/a. 1. köt. 1686. év 410 B.-A.-Z. m. Lt. IV. 501/a. 3. köt. 756. p. 411 Gombos Pál felségfolyamodványa. 1563. MOL NRA 723/59 412 B.-A.-Z. m. Lt. IV. 501/a. 3. köt. 431. p. 413 Extant in equitio Miskolcziensi equi quinque Pej et quinque Szőrke nuncupati. Conscriptio et inventio universorum tam mobilium quam immobilium Stephani Szirmay. 1701. júl. 28. MOL UeC 57/85