Miskolc története II. 1526-1702-ig (Miskolc, 1998)

GAZDÁLKODÁS, TERMELÉS ÉS ÁRUCSERE A KORA ÚJKORI MISKOLCON - GYULAI ÉVA

költségeihez, a Kötelkönyv is e célból mérte fel az ingatlanokat. Za­bary Péternek, a vagyonos jobbágyi, majd nemesi család leszárma­zójának ekkori vagyona a módos miskolci átlagcsaládot reprezentál­ja: két Piac utcai házhely pertinentiáival, 12 kapás dézsmás szőlő a Kiságazaton, egy Avas-hegyi házas pince fele, egy gyümölcsöskert a Torony alatt Új Mihályné fundusán. 333 A ZSELLÉREK SZEREPE A GAZDASÁGBAN A zsellérség már a későközépkor miskolci agrártermelésében is jelentős szerepet vihetett, hiszen a XVI. század közepi dikális jegy­zékek és az 1563. évi urbárium már mint népes, szegregációt alkotó rétegről emlékeznek meg a zsellérekről. Az urbárium nemcsak zsel­lérházakat, hanem lakóik kötelezettségeit is felsorolja: „Mindszent utca. Az ispotályhoz tartozik, 22 zsellérháza van. Az ispotályról való gon­doskodás két polgár feladata, akik évenként kötelesek számadást adni. Pap­szer, Tót utca és Pece: ez a három utca 53 zsellérházzal bír, a zsellérek az egyház és a plébános szükségletére szolgálnak". 334 A Papszer, Peceszer és Mindszent egyházi zsellértelkei mellett a miskolci jobbágyi, majd nemesi telkek végében is megjelennek házacskáik. Jóllehet a XVII. században Miskolcon is nőtt a puszta telkek száma, ezeket azonban csak azok foglalhatták el, akik elég tőkével rendelkeztek egy-egy ilyen telek - jobbágyi szolgáltatásoktól mentes - megszerzésére a zálogbirtokosoktól. A zsellérek jó része erre képtelen volt, így a vá­ros tanácsától a miskolci zsellérutcákon kaptak telket, vagy nemesi ingatlanokra költöztek. Miskolc ezért nemcsak a jobb módú paraszti s főként vidéki nemesi elemek számára volt vonzó hely, akik meg tudták fizetni az ingatlanokat, hanem azoknak is, akik csak mun­kaerejüket ajánlhatták fel a város kommunitásának és az egyháznak. 333 B.-A.-Z. m. Lt. Acta Nobilitaria 1269. Zabary 334 Piatea Mindszentit. Haec pertinet ad Hospitale, et continet domos inquilinares 22. Curam an­ient pauperontm hujus Hospitalis liabent duo cives, qui quotannis rationem reddere debent de ejus proventibus. Papszer, Toth ucza et Pecze. He très plateae habent domus inquilinorum 53, et H serviunt ad nécessitaient Ecclesiae et Plebani.

Next

/
Thumbnails
Contents