Miskolc története I. A kezdetektől 1526-ig (Miskolc, 1996)

MISKOLC TÖRTÉNETÉNEK FÖLDRAJZI HÁTTERE - RINGER ÁRPÁD

vagy a Diósgyőr-Tapolca-barlang - a szabad ég alatti lelőhelyek felé. A nagyszámú - csak a város határában több tucat - újonnan feltérképezett ilyen típusú őskőkori lelőhely legfontosabb tanulsága, hogy régészeti anyaguk - ritka kivétellel - különbözik a barlangokétól és koruk nem kevésszer idősebb is azokénál. Leleteik azonkívül, hogy környékünk nem is sejtett őskőkori lakottságáról tanúskodnak - lényegesen gazdagítják Északkelet-Magyarország paleolitikumáról eddig kialakított képünket. MISKOLC ŐSKORA Régibb kőkor Amióta - három-négy évtizede - alaposan megszaporodtak a miskolci táj nyíltszíni őskőkori lelőhelyei - figyelembe véve az e korból ismert barlangi települések nagy számát és változatosságát is -, joggal merül fel a kérdés, hogy vajon mi lehet a magyarázata e lelőhelyek szembeszökő gyakoriságának? Nyilván a tájnak a történelem során folyamatosan ható településképző tényezői e korban még további sajátos vonzóerővel is gazdagodtak. Az itt élt vadász-gyűjtögető őskőkori népcsoportok környezethasznosítása számára különösen kedvező volt: - A nagytestű jégkori növényevők évszakos migrációs útvonalát biztosító Sajó-völgy, amely a Kárpátokat, sőt a Német-lengyel Síkvidéket kötötte össze a Nagyalfölddel. - Az ugyancsak fontos vadváltót jelentő Szinva-völgy, ami kis távolságon belül egészen eltérő - karsztos középhegységi, dombsági és alföldi - vadászmezőket kapcsolt össze. - A változatos felépítésű és jól tagolt domborzat, ahol a lakható barlangok településre kiválóan alkalmas dombtetőkkel párosultak. - Forrásokban, vízfolyásokban gazdag völgyhálózat, amely egyrészt a táj átjárhatóságát könnyítette meg, másrészt pedig galériaerdeivel még a legszigorúbb eljegesedések idején is faanyagot és hasznosítható növényeket nyújtott. - A kőszerszámok előállítására alkalmas gazdag kovakő-előfor-