Miskolc története I. A kezdetektől 1526-ig (Miskolc, 1996)

VÁROSIGAZGATÁS A KÖZÉPKORI MISKOLCON - TÓTH PÉTER

A város vezető testülete által kiadott oklevelek hitelesítésére a pecsét szolgált, amelynek ábrája a kiadót, azaz magát a várost segítette azonosítani. A hiteles pecsét, s egyáltalán a pecséttel való hitelesítés rangját jól mutatja a zöld színű pecsétviasz használatának a királyi engedélyezése, amely - mint fentebb láttuk - a városiasodás mértékét is mutató privilégiumnak minősült a kortársak szemében. A városi pecsét ábrája ugyancsak nagy jelentőséggel bírt, ezért itt külön is szólnunk kell róla, jóllehet mondandók egy része nem a középkori forrásokon alapul: a vitatott pecsétábra használata ugyanis főleg a középkorra jellemző. Miskolcnak tudomásunk szerint soha nem volt címerhasználatot engedélyező és az engedélyezett címert is leíró kiváltságlevele - elvileg sem valószínű ilyennek a létezése, hiszen címeradományban a szabad királyi városok részesültek. Pecsétjének (pecsétjeinek) az ábrája - ami más esetekben a címerképpel szokott azonos lenni azonban jól ismert. Szendrei János, aki igen nagy figyelmet szentelt a városi pecsétnek és ábrájának, még azt feltételezte, hogy a legkorábbi pecsét a Bors (Miskolc) nemzetség címerét: a sast ábrázolta, s azt is remélte, hogy a majdani kutatás fog találni olyan oklevelet, amely ezt a feltételezést bizonyítja.

100 Ez a reménye azonban nem teljesült: nem került elő ilyen oklevél, s mai tudásunk alapján gyakorlatilag biztosra vehetjük, hogy ezután sem fog előkerülni - már csak azért sem, mert valószínűtlennek tartjuk, hogy a XIV. század közepéig, tehát a feltételezett betelepítés előtti időkben nem túlságosan jelentős helynek számító Miskolc possessio elöljárósága okleveleket adott volna ki a saját pecsétje alatt. Ugyancsak Szendrei János volt az, aki először összegyűjtötte a városi okleveleken található pecsétek ábráit. Gyűjtése - amelyet ma már jelentősen ki tudunk egészíteni - alapján teljesen egyértelmű, hogy a pecsétek ábrája egy koronás királyfej, vagy inkább mellkép volt, amely mellé az egyik oldalról holdat, a másik oldalról pedig csillagot véstek, ez utóbbiakat feltételezhetően csak térkitöltő szereppel és nem is mindig következetesen ugyanarra az oldalra. Az is 100 SZENDREI J. 1886-1911. I. köt. 135-147. p.