Miskolc története I. A kezdetektől 1526-ig (Miskolc, 1996)

MISKOLC TÖRTÉNETÉNEK FÖLDRAJZI HÁTTERE - RINGER ÁRPÁD

az egyik darabot magánál tartotta, a másik kettőt pedig elajándékozta. (3. kép) így került a két különösen szépen megmunkált kőszerszám közül a kisebbik Széli Farkashoz Debrecenbe, a legnagyobb és leginkább tetszetős példány meg - nem mindennapi karácsonyi meglepetésként - Herman Ottóhoz, 1892. december 26-án. Herman, a polihisztor azonnal felmérte a különleges régészeti emlékek jelentőségét: „Csak egy pillantásba került, hogy a kezemben lévő, rendkívül jellemző darabban egy Magyarország őskorára nézve, mondhatni, korszakot alkotó történelem előtti régiségtípust ismerjek föl, mely semmiben sem enged a híres Somme-völgy kőszakócáinak. Ennek az első darabnak a formája egészben hegyesen mandula alakú, és azonos azzal, amelyet Mortillet a francia lelhelyről »Chelles« típusnak nevezett el."

4 így szólt Herman határozott, s mitagadás, az úttörő kutatók nem kis bátorságáról tanúskodó megállapítása.

5 Arról a kérdésről, hogy élt-e a hazai földön a jégkori - vagy ahogyan akkoriban mondták, a „diluviális" ember -, már a múlt század közepétől élénk vita folyt. A problémát az okozta, hogy miután a francia Boucher de Perthes 1844-ben a Somme folyó völgyében vitathatatlan jégkori állatmaradványok kíséretében rátalált az ősember első kőeszközére, életre híva így az őstörténet tudományát, a szakemberek egy része - talán éppen a felfedezés jelentőségének lekicsinylésére - arra a véleményre helyezkedett, hogy ha élt is Európában az őskőkori ember, a Rajnától keletre már valószínűleg nem terjedt el.

6 A magyar kutatók közül egy 1862-ben elhangzott előadásában Szabó József, a kor kiemelkedő geológus szaktekintélye adott hangot ennek a nézetnek, kifejtve, hogy az ország területe a kőkorban minden bizonnyal lakatlan volt.

7 Hermannak tehát nem kevesebbre kellett vállalkoznia, mint arra, hogy szembeszegülve ezzel a - ma már jól tudjuk - teljesen téves előfeltevéssel, bebizonyítsa a „miskolci leletek" jégkori eredetét. De hát - a tudomány nagy szerencséjére - nálánál megrendíthetetle4 HERMAN O. 1893. 2. p 5 BANNER J. 9. p. 6 GÁBORI M. 1980. 29. p. 7 VÉRTES L. 1965. 88. p.