Miskolc története I. A kezdetektől 1526-ig (Miskolc, 1996)

MISKOLC BIRTOKTÖRTÉNETE A KÖZÉPKORBAN - DRASKÓCZY ISTVÁN

négy magasba nyúló pártázatos tornyot emeltek. A palotákat nye­regtető fedte. A gazdasági célt szolgáló helyiségek (például konyha) termé­szetesen a földszinten helyezkedtek el, míg a reprezentatív szobák és termek az emeletre kerültek. A földszinten az északi szárnyon tornácot alakítottak ki. Az emeleti helységeket konzolos körfolyo­sóról lehetett megközelíteni. A délnyugati sarokban és az északi szárny előtt vezetett felfelé lépcső. Ebben az utóbbi kéttraktusos palotaszárnyban helyezkedett el a 380 négyzetméteres nagyterem, amely tulajdonképpen két hajóból állt, s 8 keresztboltozata három pilléren nyugodott. Méretei alapján Közép-Európa egyik legna­gyobb ilyen célú csarnoka lehetett. A kápolna a keleti szárny közepét foglalta el. Sokszög záródású szentéllyel rendelkezett, amelynek oldalfalait csúcsíves, változato­san faragott ülőfülkesor szegélyezte. Az emeletes templomban az udvari nép a földszinten tartózkodhatott, míg a királyi család az emeleten foglalt helyet. A keleti és a déli szárnyak földszinti helyiségeibe egyszerű, csúcsíves ajtókon keresztül lehetett belépni. A nyugati szányon ha­talmas pincét alakítottak ki, amely két szintből állt, úgyhogy don­gaboltozatai elérték az emeletet. A négyszögletes tornyok egymás felett elhelyezkedő, nagy helyisé­gekből álltak, amelyekhez belső csigalépcsőn lehetett feljutni. A vas­tag falba ablakfülkéket vágtak, amelyekben kő ülőpadokon lehetett megpihenni. A tornyok magassága ma már pontosan nem határoz­ható meg, de legalább még egy emelettel magasodtak a palota fölé. A belső udvarba az északnyugati torony melletti kapun keresztül lépett be a látogató. A palotaépületet külső vár vette körül, amely ugyancsak át­alakult. A korábbi vár 1,5 méter széles falait 4 méter vastag kőépít­mény váltotta fel, amelyet 15 méter magasra raktak. Az északi homlokzat előtt új feljárati lépcső épült a nyugati bejárat felől („ki­rálylépcső"), amely mellé hatalmas lépcsőtornyot raktak. A vastag alapfalakból arra lehet következtetni, hogy magas, több szintes to­rony állt itt. A külső vár falait három kaputoronypár tagolta. Maga a főbejá­rat nyugaton volt, ahol a gyalogosok az 5 méter széles, 17 méter

Next

/
Thumbnails
Contents