Miskolc története I. A kezdetektől 1526-ig (Miskolc, 1996)

MISKOLC BIRTOKTÖRTÉNETE A KÖZÉPKORBAN - DRASKÓCZY ISTVÁN

A cikkelyeknek azonban nem lett foganatjuk, mivel 1518-ban ismét el kellett rendelni a királyi javak visszaadását. 131 Diósgyőr is azok közé a jószágok közé tartozott, amelyeket nem kapott vissza az uralkodó. Pedig az idő sürgetett, hisz amint H Lajos és jegyese, Habsburg Mária házasságot kötnek, szükség lesz a ki­rálynéi birtokállományra. 1519 novemberében még Kossackié az uradalom, de a következő esztendő januárjában Kassa egy tanácso­sa már arról értesítette Bártfát, hogy úgy tudja, hamarosan Diós­győr és Miskolc urat fog cserélni. Az uradalmat kormányzói cím­mel Szatmári György vette át. A birtoktömb irányításával, jövedel­meinek kezelésével a közeli Csabán birtokos, az udvarban is ismert Japricai Horvát Gergelyt bízta meg (1522-1521). 132 Alvárnagya (még Szatmári kormányzósága idején) a miskolci polgár, Kormosi Tamás lett, akit LT. Lajos nemesített. Hivatalát utóbb az alispáni tevékeny­ségre cserélte fel (1522-1524). 133 Ez a helyzet azonban csak rövid ideig maradt fenn, ugyanis 11. Lajos hamarosan házasságot kötött Máriával, és a királynéi javadalmak­kal együtt Diósgyőrt is a nejére ruházta át. (1522 február 2.) A király­né hamarosan átvette a birtoktömböt, amelynek az élére a budai polgárt, Gallinczer Lénárdot állította, aki még 1526 után is várbir­tokügyeit igazgatta. 134 131 KOLOSVÁRY S.-ÓVÁRY K. 1899. 706-707, 756, 760. p. Egy 1516-ból származó velencei követi jelentés szerint a király és a királyné birtokai 12 várra és 4 földre terjedtek ki, amelyekből Mátyásnak állítólag 50 000 aranyforintja származott. 1516-ban azonban az uralkodó egy fillért sem látott belőlük, hisz mások kezére lettek adva. (Diarii di Marino Sanuto 23. köt. Venezia 1888. 350.) A követi jelentés kritikája: KUBINYI A. 1990. 109. 132 MOL. Dl. 67525. sz. IVÁNYI B. é. n. 4916. sz. SZENDREI J. 1886-1911. III. köt. 171-172. p. MOL. Dl. 84140. sz. A Mezőkövesdre igényt tartó Kastellánfiak úgy tudták, hogy a városra Szatmári vetett szemet (MOL. Dl. 106083. sz.) 133 Kormosira: SZENDREI J. 1886-1911. III. köt. 171-172. p. Alispáni működését meglehet, már 1521-ben megkezdte. Mindenesetre erre a feladatára 1522 és 1524 között találtunk adatokat: 1522. V. 7. (MOL. Dl. 105630. sz.) - 1524. VI. 28. (MOL. Dl. 84166. sz). Ezen az utóbbi napon a diósgyőri alvárnagyot Hipolitfi Imrének hívták (uo.), vagyis a két funkció elvált egymástól. 134 HORVÁTH J. 1857. I. köt. 22-23. p. MOL. Dl. 23822, 25622, 25709, 84166. sz. WENZEL G. 1872. 78. p. Gallinczer használta a Pemfflinger nevet is, ugyanis Pemfflinger János budai polgár özvegyét vette nőül (KUBINYI A. 1964a. 371-373. p. 1966. 253-254. p. FÓGEL J. 1917. 26, 54. p.).

Next

/
Thumbnails
Contents