Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 2. Második, átdolgozott kiadás (Miskolc, 2006)
Az iskolák
amely a rendezvényen túl, az iskola elismerésének, megbecsülésének is szólt. Az 1994-2000 között eltelt több, mint fél évtized alatt számos fontos eseményt jegyezhettek fel az intézmény történetébe. Ezek közül is kiemelkedik, hogy 2000 decemberében Miskolc város közgyűlése határozatlan időre - amely legalább negyedszázadot jelent - a Miskolci Egyetem használatába adta a zenepalotát. Ez jelentheti az épület felújítását, befogadó terének növelését, s egyben a szakmai továbbfejlődés lehetőségét is. Ennek előzménye 1997-ig nyúlik vissza, amikor az egyetem az épületben elindította a felsőfokú képzést. (Itt továbbra is működik azonban a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola.) Az elkészült tervek szerint - világbanki támogatással - bővítik és felújítják a tetőteret, majd az épület zárt udvarának lefedésével kamarakoncent-teret alakítanak ki. Szerepel egy hangstúdió kialakítása mellett a Bartók-terem felújítása is. A zenepalota díszítő- és épületszobrászatáról Goda Gertrúd írta, hogy Ligeti Miklós egy ritka szobrászi elvet követett, amikor Hubay Jenőről „félalakot ábrázol állához szorított hegedűvel. A vonót tartó jobb kéz a posztamensen nyugszik, s a zenére koncentráló művész egész teste szerves kapcsolatot képez a hangszerrel. A mű a legjobb párizsi eredmények ismeretét feltételezi. Az impresszionista mintázás ötletessége felismerhető azon". Az épület lépcsőházi fordulójában helyezték el Reményi Ede és Lányi Ernő arcképpel díszített emléktábláit. Ezek Ficzek Károly alkotásai. Az itt látható Bartók Béla plakettet Szanyi Péter készítette, míg az épület keleti homlokzatán elhelyezett Bartók Béla dombormű Seres János (1919— 2004) alkotása, amely „a zseniális művészt a finom vonások mögött megbúvó érzékenységgel örökíti meg." * * * A zenepalota felújítása régóta indokolt volt, de a tervek elkészítése függvénye volt az intézmény jogi helyzetének, hovatartozásának. Az első átalakítási tervek már 2002-ben elkészültek. Az egyetemhez kerülés új tervezési programot kívánt. 2006 őszén indulnia kell a kivitelezési munkáknak, s 2007 őszére annak be is kell fejeződnie a Műépítész Kft. által készített terveknek megfelelően. A terv „körbejárható, négyhomlok- zatos" épülettömbről szól, amelyet keletről a tér övez, nyugati homlokzata pedig a Dayka G. u. meghosszabbításával kialakuló új utcaszakaszra néz, s az árkádok alatt innen is kap majd bejáratot. A Műépítész Kft. ill. Puskás Péter vezető építész-tervező által megfogalmazott és elkészített tervkoncepció szerint a zenepalota keleti főbejárata átalakul, az épület tengelyében új főbejárati lépcső épül meg. A főbejárat mögött új, üvegtetővel ellátott aula-tér jön létre, amely szervesen kapcsolódik az előcsarnokhoz. A belső építészeti értékek megmaradnak, csak a funkcióváltozás miatt megkívánt, elengedhetetlen változtatásokat végzik el. Az újonnan tervezett rész földszintjén, az árkádok alatti bejárat mögött alakítják ki az új hangversenytermet, a hozzá kapcsolódó stúdióval. A nagy belmagasság miatt a könyvtárat galériás megoldással alakítják ki. A bővítmény első emeletén gyakorlótermek és raktárak, a második emeleten énekkari próbaterem és gyakorlótermek lesznek. Az épületbővítés különleges „átközlekedési" megoldásokat is kíván, s komoly figyelmet kellett fordítani az akusztikai előírásokra és elvárásokra is. Az intézmény 2007-ben az átalakított és bővített épületegyüttesben ünnepelheti a „Zenepalota" felépítésének és átadásának 80., valamint az egyetemhez „tartozásának" 10. évfordulóját. 339