Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 2. Második, átdolgozott kiadás (Miskolc, 2006)

Az iskolák

Az „Erzsébet" iskola (Kandia u. 12-14.) 1784-ben az ország legrégibb nemzeti zsidó iskoláival, a pozsonyival és a sátoraljaújhelyivel egyidőben létesült Miskolcon zsidó iskola. Ka­zinczy Ferenc, mint tanfelügyelő az intézményt többször is meglátogatta. 1864-ben új iskola nyílt, majd ennek a helyén 1899-ben rakták le annak a kétemeletes téglaépületnek az alapjait, amely közel fél évszázadig iskola, ezt követően megyei rendőr-főkapitányság volt. (1994-ben itt működött a Vámhivatal, a Vám- és Pénzügyőrség Borsod- Abaúj-Zemplén és Heves megyei parancsnoksága, a Megyei Társadalombiztosítási Igazgatóság, s még néhány más vállalkozás, intézmény.) A ma­gyar honfoglalás ezredik évét, a millenniumot Miskolc számos jeles épülettel ünnepelte, s ek­korra tervezték a zsidó iskola felavatását is. 1896- ban mégis csak a régi iskola udvarán került sor az ünnepségekre. Az iskola 1899/1900. évi értesítőjében olvas­hatjuk, hogy "leromboltattak a régi iskolaépület Kandia utcára eső falai". Az alapkő letétele 1899. június 19-én volt, a nagyarányú építkezés 1900- ban folyt, s az új iskola megnyitására 1901. szep­tember 1-én került sor. Az ország legmodernebb oktatási intézménye ekkortól lett „Erzsébet Izrae­lita elemi iskola". Az „Erzsébet" izraelita iskola homlokzata, 1901 332

Next

/
Thumbnails
Contents