Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 2. Második, átdolgozott kiadás (Miskolc, 2006)

Vendéglátás, „szíveslátás"

A Capri/Bigatton cukrászda (Széchenyi István u. 16.) Fél évszázaddal ezelőtt a miskolci főutcán Doró Ernő, Roráriusz Gyula, Piva Carlo cukrász­dái voltak a legismertebbek. Az egykori cukrász­ról s az akkor még meglévő épületről fogalommá vált a Megay sarok, s a Széchenyi u. 16. számú, épület földszintjén pedig tábla jelezte: Caprinak keresztelték az új „édesség üzletet". Doró egy kori cukrászdája Rácz kávéház lett, a Roráriusz eredeti helyén a Pátria üzletház áll, Pivából lett a már Bigatton érdekeltségű Napsugár, s Capri, Bigatton felirat olvasható azon a cukrászdán amely a közelmúltban felújított épület teljes föld szinti részét elfoglalja. A mai épület helyén a 17. század végén „Kovács Sámuel nemzetes úr kúriája" állt. Egy évszázaddal később, amikor a görög kereskedők fénykorukat élték Miskolcon, ez és a szomszéd ház is egy több generáción keresztül ismert csa­lád kezébe került. 1741-ben Dimcsa Vretosz úgy kötött házasságot a török birodalom területén a hasonló nemzetiségű Dipu Zogával, hogy már korábban tagja volt a miskolci kompániának. Ez is mutatja, hogy ekkor még a Miskolcon megte­lepedett kereskedőknek nemcsak áruszállítási, sokirányú kulturális, hanem családi-rokoni kap­csolatai is élőek, természetesek voltak a balkáni területekkel. Naum nevű fiuk egy pesti, hasonló­an görög kereskedő leányát vette el, s 1793-ban már a Széchenyi u. 18. számú házat lakták. Egy későbbi, 1818-as összeírás szerint a 16. számú ház is ennek a családnak a tulajdonában volt. A gö­rög kereskedők helyét - házaikat és üzleteiket - a 19. század közepétől folyamatosan vették át a zsidó kereskedők. így ebben a házban is 1853-ban a kereskedelemben és a bankéletben egyaránt ismert Koós-családot találjuk. Koós Samu (1848-1929) az egyik leggazdagabb és legtöbb adót fizető polgára a városnak, aki lebontja a görög házat, s 1881-ben felépíti a napjainkban látható épületet. Az első miskolci címjegyzék 1895-ben már jelzi itt működő üveg- és porcelán üzletét. A bolt az 1930-as évek végéig megmaradt, csupán a cégtábla bővült a következő feliratra: Koós Soma és testvérei üveg-, porcelán- és kőedény-kereskedők. A Capri cukrászda homlokzata, 1985 453

Next

/
Thumbnails
Contents