Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 2. Második, átdolgozott kiadás (Miskolc, 2006)
Vendéglátás, „szíveslátás"
A söröző tárgyalóterme, 2006 A Café du Boucher homlokzata, 2006 Később az örökösöktől sikerült visszavásárolni a Lévay J. u. 13. sz. villát és telkét, ahol kialakították a „Lévay Panziót". Az átalakítására 2002-ben, 10 hónap alatt került sor. A pincével ellátott, háromszintes épületet ötszintes panzióvá alakították át Körmöczy Sándor tervei alapján. A panzióban (hiszen nincsen saját konyhája) 21 szobát alakítottak ki. A berendezéseket Szalay Anikó tervei alapján a Balla Bútor nevű cég gyártotta le. A berendezés mellett figyelmet érdemel az attól el nem választható iparművészeti munka, amelyet Fata György végzett. A panzió fejlesztésének részeként 2005-ben a meglévő épület mellett átadtak egy újabb ötszobás villalakást, amely a telek építészeti képét egységesebbé tette, s amely a kiszolgálás színvonalát is emelte. (Meg kell jegyeznünk, hogy a tulajdonosoknak szülői és nagyszülői kötődése is van ehhez a környékhez. A nagyapa a MÁV egyenruha-szabó mestere, az édesapa pedig a Művésztelep gondnoka volt.) A „Mészáros vendéglátó komplexum" 2006- ban újabb egységgel gyarapodott. Az év elején adták át a belváros egyik - a korabeli építészet archaikus vonásait megtartó - utcájában újabb szállodájukat. „Öreg Miskolcz Hotel és Étterem" annak az épületnek a neve, ahol korábban egy földszintes polgárház állt. Az új épület homlokzatában megtartotta az utcasor hagyományos hangulatát, s természetes módon kapcsolódik nyugati irányból egy földszintes, keleti irányból egy egyemeletes épülethez, miközben az új objektum földszint + két és fél emeletes. Az épületről egy országos napilap (R.T. aláírással) a következők szerint tájékoztat: „.. .az Öreg 438