Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 2. Második, átdolgozott kiadás (Miskolc, 2006)

Vendéglátás, „szíveslátás"

Az egykori szálloda az 1960-as években

nyegesen azóta sem változott. Tulajdonosairól, vagy bérlőiről kapta és gyakorta változtatta nevét 1934-ig, megszűnéséig. Első bérlőjéről Hotel „Stőgermáyer"-nek, majd 1888-tól „Dresdner" Szállodának mondták, 1906-ig pedig meg kellett barátkozni a miskolciaknak a „Seper" Szálló elnevezéssel. Az első világháború előtti hirdetésekben „Kepes" Szállodaként reklámozzák, de ezt követően is gyakorta jutottak csődbe magánszemélyek és részvénytársaságok, hiszen éttermeit, kávéházát, sörözőjét, szállodai szobáinak sokaságát nem tudta tartósan senki sem haszonnal üzemeltetni.

Az első világháború után egy görög kereskedő leszármazott, gazdag földbirtokos, Xiffkovics Emil vásárolta meg az épületet. (Az építtetők egyike, Pilta Miklós is egy magyar nemességet szerzett miskolci görög família képviselője volt.) A Reggeli Hírlap 1919 novemberétől már arról tájékoztat, hogy tőle Friedmann Dávid ismételten megszerezte a bérleti jogot, s vállalta az épület „modernizálását" is.

1934-ben 56 évi működés után tulajdonosai a szálloda megszüntetése, s bérpalotává történő átépíttetése mellett döntöttek. A Felsőmagyaror- szág című lap a nagyhírű szállótól így búcsúzott:

400