Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 1. Második, átdolgozott kiadás (Miskolc, 2006)
Nagy múltú középületeink
A múzeumépület és kiállításai (Papszer 1. sz.) A rmizeumalapítás gondolata Miskolcon már 1884-ben felvetődött. Sürgette ezt a régészeti kutatások iránti igény is, amelyet a Bársony-házi kőszakócák megtalálása után, 1891-től főleg Herman Ottó szorgalmazott. A múzeumot végül is 1899-ben alapította meg az 1892-től működő Borsod Miskolci Közművelődési Egyesület, amely ekkor felvette a Borsod Miskolci Közművelődési és Múzeum Egyesület nevet. Az első kiállítást 1902. október 26-án nyitották meg, s ennek nagy jelentőséget tulajdonított a város. A Korona szálló nagytermében estélyt adtak annak tiszteletére, hogy az akkor 43 000 lakosú város múzeumával beírhatta nevét az ország e téren kiemelkedő települései közé. A tudományos, a zenei és az irodalmi élet kiválóságai pedig előadásokkal tisztelegtek. A tárlaton három és félezer tárgy volt látható 1914-ig, s közülük kiemelkedett a mammutagyar. Ennek a különleges leletnek érdekessége az, hogy megtalálása óta 1990-ig egyetlen várostörténeti kiállításról sem hiányzott. Mint Miskolc "leglátványosabb és legismertebb tárgyát" sokan keresik. A lelet harmadik nagy restaurálása után az állandó régészeti kiállításon 1994 márciusától ismét látható a Papszeren, sok híres régészeti lelet társaságában. A mammu ta gyárt a múzeum egyik alapítója, Gálffy Ignác ásta ki 1900-ban a MÁV miskolci fűtőházának akkori bővítésekor, a földmunkák során. (Gálffy múzeumi érdemei olyan jelentősek, hogy 1953-ban Herman Ottó neve mellett az ő neve is érdemben vetődött fel az intézmény névadásakor.) A „330 cm hosszú jégkorszaki lelet viszonylag jó állapotban volt" - írta későbbi jelentésében. Első restaurálását Karánsebesi Rácz Jenő, az Arany Szarvas gyógyszertár szakértő tulajdonosa végezte. így várta látogatóit 1950-ig, majd egy új állandó várostörténeti kiállításban 1962-ig. 1964-ben restaurálták újra, s a jegyzőkönyv szerint a külső csontréteg alatt csodálatos látvány tárult a szakemberek elé. „Az agyar belseKiállítóhely műemléki környezetben, 1965 46