Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 1. Második, átdolgozott kiadás (Miskolc, 2006)

Terek, szobrok, emberek

A „10-es" honvédszobor a Hősök temetőjében, 1994 tisztelgett az ezred előtt. Erre emlékezve, a ma­gyarosi ütközet tizedik évfordulóján, 1927-ben ezért vállalta ugyancsak ő Miskolcon a 10-es honvéd emlékmű felavatását. A 10. honvéd gyalogezred harmadik had­színtere 1918 márciusától az olasz front volt. No­vember 3-án itt ért véget számukra a háború, mi­után az ezred megmaradt egységei felszerelésük maradványait megsemmisítve hadifogságba es­tek. Triesztből vasúton Rozoltóba, majd később innen a magyar fővárosba vezetett az út. Az ezred különös gonddal figyelt az emlékek összegyűjtésére és megőrzésére, valamint a hadi­árvák segítésére. Ünnepélyes ezrednapjukat elő­ször 1922-ben tartották, majd a gorlicei áttörés napjára emlékezve ezt a következő években min­dig május 2-re szervezték. Összetartozás tudatu­kat sokban erősítette hadiújságuk, amely a „10- es Honvéd" nevet viselte. A gyalogezred lapja 1917. július 15-én jelent meg, s a háborús esemé­nyek, történések nyomonkövetésének ez ma már nélkülözhetetlen forrása. (Az újság viszonylag rendszeresen megjelent a „civil" életben is, utol­só száma 1942. május 3-án látott napvilágot.) A magyarosi csata tízéves évfordulójára em­lékezve, 1927-ben József főherceg avatta fel Mis­kolcon a „10-es honvédszobrot". A szobor Vass Viktor szobrászművész alkotása. Érdekessége, hogy Czokoly István építész, egykori tizes hon­védtiszt pergamenre rótta a szobor történetét s természetesen feljegyezte az ezred valamennyi háborús eseményét. Az okmányt két srapnell-hü- velybe forrasztották, s így helyezték el a szobor­talapzat zárókövébe. (A szobrot 1976-ban bontot­ták el, s minden bizonnyal előkerült ez a doku­mentum is. Gyanítható, hogy a városban valaki őrzi, s csak remélni lehet, hogy előbb-utóbb ez is a levéltár vagy a múzeum birtokába, a dokumen­tumot méltán megillető helyre fog kerülni.) 186

Next

/
Thumbnails
Contents