Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 1. Második, átdolgozott kiadás (Miskolc, 2006)
Terek, szobrok, emberek
lékezéseket és visszaemlékezéseket jelentetett meg. Innen tudjuk, hogy az iskolai megemlékezéseken túl, a városi polgárság számára a Korona szállóban tartották az ünnepségeket. A nap színházi előadással, vagy „társas estély"-jel zárult. Ekkor vetődött fel, hogy a város támogatásával és a miskolci daláregylet hangversenyeinek bevételéből Kossuth Lajos emlékét szoborban kell megörökíteni. „Ez indította Miskolc város közönségének hivatalos képviseletét, a városi közgyűlést arra, hogy a közakaratnak hódolva, 1898. április 12-én tartott ülésében egyhangúlag elhatározza, hogy Kossuth Lajos emléke Miskolcz városában közadakozás útján begyűlt összegből emelendő ércszobor által megörökíttessék." A szobor elkészítésére Róna József (1861- 1940) kapott megbízást. (Az 1906-ban felavatott Szemere Bertalan szobrot is ő készítette.) A szoborral a közvélemény mindenben azonosult, alkotója pedig így vallott: „Gyermeki fantáziám alkotta már ezt meg 30 évvel ezelőtt, ifjúkori rajongásom ékesítette szépségekkel már réges-régen, a mit ma, mint érett művész hozzáadtam, az csak technika, csak művészi tudás." A szobrot már akkor antipatinával vonták be, amely a bronz csillogó színét sötétzölddé változtatta. A fehér, s szemcsés kőből készített, mindmáig változatlan talapzat Kiss István munkája, aki a név mellett csupán a születés és a halál évszámát (1802-1894) tüntette fel. A szobor leleplezése országos esemény volt: országgyűlési képviselők, vezető lapszerkesztők, politikusok jelentek meg szép számmal. Itt volt a nagy államférfi húga, Ruttkayné Kossuth Lujza és fia, Kossuth Ferenc. Az emlékezők között feltűnt Szemere Bertalan fia, Attila, de Herman Ottó és természetesen Lévay József is. Komoly politikai vetülete volt a szoboravatásnak, amennyiben a Függetlenségi és 48-as párt helyi és országos vezetői szükségét érezték a demonstrációnak. A párt országos elnöke ekkor Kossuth Ferenc (1841-1914) volt, aki a díszebéden a következőkben emlékezett: Negyvennégy évig voltam külföldön, követtem édesatyámat a számkivetésben. Halála után hazajöttem, hogy lerójam kötelességemet a haza iránt s az iránt az emlék iránt, mely - úgy tapasztalom - pártkülönbség nélkül szent ebben a hazában. ...édesapám nyomdokain haladok, csak egy dolgot nem fogadtam el az ő eszméi közül: az in- compatibilitás (=összeférhetetlenség) eszméjét. Alkotmányos térre léptem. Az utolsó szó még nincs kimondva, az, melyet atyám halálos ágyán említett, hogy Magyarország függetlenségét békés úton is ki lehet vívni." A Kossuth szobor és környezete, 1973 163
