Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 10. (Miskolc, 2003)

A Püspök és Alsó-Papszer, a mai Rákóczi utca kereskedő és polgárháza, megújuló középülete

Az egykori Dőry-kúria és a Sötét-kapu még háborús sérülésekkel, de már az államosítás után, 1950 k. Árpádné látták el, 1993-tól pedig Dobrik István tölti be az igazgatói tisztet). A Galéria 1987-től a Művésztelep alkotóházával, 1988-tól a Feledy­házzal, 1992-től a Petró-házzal és 1996-tól a Szín­háztörténeti és Szíhészmúzetimmal „gyarapo­dott", terebélyesedett. Az intézmény 1995-től or­szágos (sokszorosító grafika és fotó) és megyei (festészet és szobrászat) gyűjtőkörrel felruházott szakmúzeum. A színház-rekonstrukcióval összefüggésben a Galéria elhelyezésére két változatot dolgoztak ki. Ekkor már mindkettő kiürített állapotban lévő műemlék-épületként várt új funkciójára. Az egyik lehetőségként az Almássy-kúria (Városház tér 13. szám) jött szóba, a másik lehetőség a Rá­kóczi u. 2. számú épület volt. Ez utóbbi a Galéria mellett fogadta volna a hazatérő művész, Szalay Lajos gyűjteményét. „Szalay Lajos grafikusmű­vész állandó kiállítása" címen készült is egy al­bum, amely a következő bejegyzéssel került a mű­vészhez: „Miskolc Megyei Város Tanácsa elha­tározta, hogy a Rákóczi u. 2. sz. alatti műemlék

Next

/
Thumbnails
Contents