Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 10. (Miskolc, 2003)

A tudomány művelői és a közélet kiemelkedő személyiségei Miskolcon, 1.

A biológia, a matematika és a csillagászat tudományának képviselői CSÁTHI SZABÓ ISTVÁN (Miskolc, 1835. - Miskolc, 1903.) Iskolai tanulmányait az ev. ref. főgimnázium­ban kezdte és fejezte be. A szabadságharc után Pesten, majd Bécsben folytatta tanulmányait, „gyógyszerész és vegytudor" diplomáját 1853­ban Bécsben kapta meg. 1853-1857 között Pesten és Bécsben szerzett vegyészeti gyakorlatot, s ezt követően tért vissza Miskolcra. Diplomáját a me­gyei közgyűlés még ebben az évben elfogadta, s ez szakmai és anyagi lehetőséget adott saját gyógyszertár megnyitására. Az 1817-ben alapított „Magyar Korona" gyógy­szertárat vásárolta meg a város főutcáján 1866­ban. A gyógyszerész és vegytudor ekkor még ipari tevékenységnek számított, így 1867-tól ő is lajstromba vett iparosa lett Miskolcnak. 1871-ben az ipari kiállításon a gyógyeszközök körébe tar­tozó szódavíz előállításáért és forgalmazásáért kitüntetést kapott. Mint a XIX. század végének „nem publikáló tudósai", ő is receptkönyvekbe, előállított gyógyszerekbe, majd műszaki doku­mentációba fektette ismereteit. 1889-től foglalkozott a Miskolc-Hámor közötti városi vasút gondolatával, amelyből végül 1897­re született meg az első vülamosvonal és annak szárnyvonala. (Később, 1898-tól az üzemeltetést a Miskolci Villamossági Rt. vette át.) Elete során, mint a város képviselő testületének és szakbi­zottságainak tagja, feladatot vállalt és funkciót töltött be a Borsod-Miskolczi Gyógyszerész Egy­Csáthi Szabó István, 1875 k. létben, a Miskolci Villamossági Rt.-ban, a Miskol­ci Takarékpénztárban, a Borsod-Miskolci Gőzma­lomban, az Osztrák-Magyar Bank miskolci fiók­jánál, s a Polgáregyletnél is. Mint vegyész fontos szerepet vállalt a filoxéra elleni harcban. 1890-

Next

/
Thumbnails
Contents