Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 10. (Miskolc, 2003)
A tudomány művelői és a közélet kiemelkedő személyiségei Miskolcon, 1.
SZENTPÁLI ISTVÁN (Halmi, Ugocsa m. 1861. - Miskolc, 1924.) Halmi az egykori mezőváros az Éger mocsár és a Túr között húzódó lapályos síkon az Avas hegység lábánál települt, ahol id. Szentpály István (1839-1926) volt Ugocsa vármegye alispánja. A hét gyermek közül a legidősebb István alapfokú tanulmányait helyben, gimnáziumi éveit Szatmáron és Iglón töltötte. Ezt - a kor szokásainak megfelelően - a „világlátás" követte, nevezetesen jogi tanulmányok Bécsben és Budapesten. 1887ben avatták doktorrá Budapesten. A diploma megszerzésének évében a Közmunka és Közlekedési Minisztériumban kapott állást, ahol 1890ig dolgozott. Saját kérésére került Miskolcra a Kamarához, ahol 1879-1890 között a titkári teendőket Kovács Gyula látta el. Kovácsot a kereskedelemügyi minisztériumba nevezték ki titkárnak, s a tudományegyetemre a nemzetgazdaságtan és pénzügy tanárának. Az ő státusát „örökölte" Szentpáli István, s 1902-ig közösen koordinálták Sugár Ignáccal a kamarai irodát. Közösen is tanítottak a középkereskedelmi iskolában. Szakmai felkészültsége és népszerűsége vezette az 1902. évi polgármesteri választásba. Kun Józef városi főjegyzőt és Petró József ügyvéd, múzeumi elnököt maga mögé utasítva lett első ízben polgármester. A rá váró feladatok legfontosabbika Miskolc XVIII. századtól húzódó jogi statusának rendezése volt. Részese annak a munkának, amely eredménye az 1907. évi LI. törvénycikk lett. Ez a rendezett tanácsú városból Miskolcot a megyével hasonló hatáskörű törvényhatósági jogokkal ruházta fel. (Miskolc önálló törvényhatósági jogú város lett, amely a gyakorlatban 1909-től lépett érvénybe.) Szentpáli tudományos munkáinak egyike az az „Emlékirat", amely előkészítette ezt A kamarai titkár, 1900 k. a jogi változást. A második polgármesteri ciklus után egyértelmű lett, hogy a polgármester „nyugat-európai ízlést, széles látókörű tudást, modern városfejlesztési programot" képvisel és valósít meg. Ez vezetett 1912-1916 között első ízben országgyűlési képviselőségéhez. (A város déli kerületében, az elhunyt Görgey László helyett választották.) Első polgármesteri ciklusát a város területének és vagyonának nagyfokú gyarapodása jellemezte. 1917-ben a város újra polgármesterré válasz-