Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 10. (Miskolc, 2003)

A tudomány művelői és a közélet kiemelkedő személyiségei Miskolcon, 1.

A közgazdaságtudomány képviselői SÁSDY-SCHACK BÉLA (Miskolc, 1859. - Budapest, 1936.) Középiskolai tanulmányait Miskolcon végezte. A reáliskolát Kassán kezdte, majd Bécsben fejezte be. Bécsben a műegyetemen tanult, de Budapes­ten folytatta bölcsész hallgatóként, ahol német­francia-latin szakos középiskolai tanári oklevelet szerzett. A nyelvek mellett esztétikai ismereteket is elsajátított. Tanári működését a miskolci ke­reskedelmi iskolában kezdte (1886), de a követ­kező évben már a kassai főreáliskolában tanított német és francia nyelvet. 1887-1894 között a po­zsonyi Kereskedelmi Akadémián tanított, majd 1894-től a budapesti Kereskekdelmi Akadémia német-francia tanszékét vezette. 1899-től a hazai felsőkereskedelmi iskolák főigazgatója lett, s eb­ben a hivatalában a magyar kereskedelmi iskolá­kat Európa-szerte elismert intézményekké tette. 1913-tól nemzetközi közgazdasági és kereske­delmi konferenciák szervezésével foglalkozott. Bár 1919-ben dolgozott a minisztériumban, visz­szatért a főigazgatói székbe, s 1923-ban innen vo­nult nyugdíjba. Nevét 1933-ban változtatta Sás­dy-Schackra. Rendkívül széles körű tudományos tevékenységet folytatott, amely a fordítástól a tankönyvíráson, a lexikonszerkesztésen keresztül monografikus igényű feldolgozásokig terjedt. Szendrei János 1884-ben megjelent „A képző­művészet remekei" című munkáját még ebben az évben németre fordította (Meisterwerke der bil­denden Kunst). Dürer Albert élete és művészete Sásdy-Shack Béla, 1886 címen 1885-ben megjelent munkáját szintén né­metre fordította (Albrecht Dürer's Leben und Wirken). 1929-1931 között szerkesztésében jelent meg Révai Kereskedelmi, Pénzügyi és Ipari Le­xikona 4. kötetben.

Next

/
Thumbnails
Contents