Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 10. (Miskolc, 2003)

A tudomány művelői és a közélet kiemelkedő személyiségei Miskolcon, 1.

Emlékezés Istvánffy Gyulára 1863-1921 1921. február 18. Nyitott sír előtt állunk. Megdöbbent arcok, könnyező szemek nézik, hogyan helyezik Istvánffy Gyula állami polgári leányiskolái igazgató koporsóját a csendes sír ölébe, melyet tanártestülete és növendékei teleszórnak hóvirággal. Felzokog a gyászdal és száll a komor téli ég felé. Hullnak a rögök..., búcsúznak a pályatársak és tanítványok attól a férfiútól, ki ennek a nagy családnak hosszú időn keresztül gondos és szerető apja volt. Több önálló műve ugyan nyomtatásban is megjelent, de legtöbb költeményét csak gyöngybetűkkel írt gyűjteményéből ismerjük. Verseiből megelevenednek előttünk életének főbb mozzanatai s egyéniségének legjellemzőbb vonásai, mert - amint írja: „Öröme, búja, hogyha volt /Szegény tücsökként csak dalolt." Városunkban Miskolcon született 1863. november 20-án. Szülei az élénk szellemű, okos gyermeket a gimnáziumba íratják be. A IV. osztályból az egri szemináriumba veszik fel. Itt szerzi meg érettségi bizonyítványát. Két évig papnövendék, de lelke a tanári pálya felé vonzotta. Budára megy a Pedagógiumba, s ott nemcsak szorgalmasan tanul, hanem még irogat is. „Levél az én régi szomszédasszonyomhoz" című költeményében így festi meg ottani életét: „Éj nap között munkában izzadokIKüzdve a létért e kufár világban -/Édes, jó régi szomszédasszonyom." Szabad idejét a múzeumokban tölti, különösen a történelmi emlékek érdeklik. Az oklevél megszerzése után Párádon nevelő. Barátságos, kedves egyénisége s finom költői érzéke közel hozza a palóc nép szívéhez. Az itt töltött két évnek köszönhetjük: „Palóc mesék a fonóból" című első önálló művét. 1888-ban Liptószentmiklósra nevezi a VKM. Itt ismerkedik meg Márky Gabriellával kit aztán nőül vett. Mélységesen szereti hitvesét, s boldogsága visszhangra kél verseiben: „Az éj eloszlott. .. és a hajnal pirja / lm ott dereng az éj peremén / Szegény szívemnek többé vágya nincsen, / A csendes révet végre meglelem..." A lelkesen dolgozó fiatal tanárt 1901-ben már Breznóbányán találjuk igazgatói minőségben. Hírlapokba dolgozik, „Etnográfiai tanulmányok" című műve is kiadásra kerül s a Kisfaludy Társaság megbízásából tovább folytatja a nép körében gyűjtését. 1908-ban miskolci állami polgári leányiskolához helyezkedik át. Új és bátran mondhatjuk virágzó korszaka kezdődik a vezetése alatt álló iskolának. Ennek és növendékeinek él, az iskola népesedik, rövid időn belül párhuzamos osztályokat kell felállítani. Megveti a tanári könyvtár alapját. Tankönyveket is ír. Történelmet a polgári leányiskola III. és IV. osztálya számára. Tagja a helybeli Etnográfiai Társaságnak, a Közművelődési Egyesületnek, a Történelmi Társulatnak. 1911-ben, mikor Lévay József költői munkásságának 50 éves évfordulóját ünnepelték, írja Mikes hálája című kedves költeményét. 1914. A világháború sok gondjában-bajában, ahol lehet, segít, nem egy könnyet törül le s erre buzdítja növendékeit is: „Legyen az bárha egy-két fillér / Csak titkon, szívből add nekik, / Neved ugyan az emberek nem, / De odafenn majd ismerik." - (Tanács). 1917-ben a II. oszt. polg. Hadiérdemkereszttel tüntették ki. Ez volt talán utolsó öröme. A forradalom méltánytalanságai, majd Trianon végtelenül fájt érzékeny jó magyar lelkének. Ő, aki az iskolába eddig csak derűs arccal lépett be, most nem tudja tovább rejtegetni fájdalmát, csüggedését. Szervezetét romboló kór támadja meg s bár csak 58 éves, érzi a halál közeledését. Anyagi gond, felesége jövőjéért való aggódás megtörik, derűs kék szemei mind búsabbá válnak. Hosszas betegségét - mint Istenben bízó lélek - türelemmel viseli, érzi, hogy jó munkát végzett s odaát szebb, boldogabb élet vár reá. Hisszük ezt mi is és így helyezzük a megemlékezés el nem hervadó virágát sírkeresztjére Maeterlichnek egy gyönyörű gondolatával: „Nem hal meg az, akire még valaki szeretettel gondol". Részlet a „Miskolci M. Kir. Áll. Polgári Leányiskola Évkönyve" megemlékezéséből, 1942