Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 10. (Miskolc, 2003)

A tudomány művelői és a közélet kiemelkedő személyiségei Miskolcon, 1.

SZŰCS SÁMUEL (Miskolc, 1819. - Miskolc, 1889.) A tősgyökeres miskolci család nemességét a XVII. század közepéig vezette vissza. Ugyanígy „öröklődött" a jogi ismeretek elsajátítása is. Szűcs Sámuel hasonló keresztnevű édesapja is tehát jogot végzett, kutató-tudományos munkával nem foglalkozott, de írásai - halála után - a miskolci lapokban megjelentek. „Tudományát", ismereteit naplóban rögzítette. Gyerekei közül Sámuel és Miklós is így lett a szülőváros krónikása, s bár joSzűcs Sámuel, 1880 gászként hiteles kortörténetet írtak, nem soroljuk őket a „profi" történészek sorába; tevékenységüket inkább a „honismeret" fogalma fejezi ki a legmegfelelőbben. Szűcs Sámuel tanulmányait Miskolcon kezdte el, - de a kor szellemének és gyakorlatának megfelelően - még gyermekként került Eperjesre német szót tanulni. Ezt követően ismét Miskolc, a református líceum következett, a jogi ismeretek elsajátításáért Késmárkon tanult tovább. 1939ben fejezte be tanulmányait, s már ebben az évben Palóczy László megyei követ (aki egyben a keresztapja is volt) magával vitte gyakorlatra a pozsonyi országgyűlésre. 1841-ben ügyvédi vizsgát tett, aztán megyei alügyész lett, de erről a hivatalról lemondott, s 1843-tól magánpraxist vezetett. A szabadságharcban mint miskolci nemzetőr, fegyveresen is részt vett. Saját életrajzát ő maga írta a Szinnyei-lexikon számára, s ez a szöveg jelent meg a miskolci sajtóban is, amikor elhunyt. Innen tudjuk, hogy mindig a jogi pálya valamelyik területén, a vármegye szolgálatában dolgozott 1881-ig, amikor nyugalomba vonult. Mint tisztviselő, vagy a köz szolgája utazásairól, tapasztalásairól, másrészt közérdeklődésre igényt tartó témákról nemcsak naplót írt, hanem azokat meg is jelentette. Naplóit először Szendrei János használta várostörténeti monográfiájához, mindössze „Naplónk"-ra való hivatkozással. Nevét az V. kötet névtárában említi csupán mint „a városunk miiltjára vonatkozó adatok legszorgalmasabb gyűjtögetőjé"-ét. Naplói alapján Küián István kultúrhistorikusnak nevezi. Megjegyzi róla, hogy „szellemi szenvedélye, tudáséhsége azonban igen nagy, s ez motiválja olvasását, naplójának írását, tanulmányainak megjelenését, s azt a megkezdett, de soha meg nem valósított tervét, hogy Miskolc tör-